@mikrokosmos
Néhány részlet
Az oldalon 200x320-as méretű avatar-okat használunk.
Az oldalon jelenleg boszorkány karakter nem alkotható visszavonásig, nemi korlátozás azonban nincs életben.
Nincs megkötött szószám a reagoknál.

keresett karaktereink
Canon karaktereink összesítőjét itt találod, míg keresett karaktereinkét az alábbi linken tudod meglesni.



mérföldkövek
2021. február 22. Oldalunk új köntösbe öltözött; amennyiben bármilyen elcsúszást, kódhibát észleltek, kérjük jelezzétek!
2021. február 01. A január hónap legaktívabb játékosainak listája már olvasható a hírekben.
2021. január 24. Kezdetét vette oldalunk legújabb kalandja, részletek ide kattintva érhetőek el.
2020. február 01. Oldalunk megnyitotta kapuit a látogatóink és leendő tagjaink előtt; merüljetek el bátran a leírásokban, kérdés esetén keressetek minket!
• Együtt nyerjük vagy veszítjük el ezt a harcot, nem számít, mi jön ezután
in god we trust magyar szerepjáték

the second lesson ;; Delilah & Reid


Delilah Vaughn
Kiválasztott

Hozzászólásaim száma :
43
Chatkép :
the second lesson ;; Delilah & Reid Tumblr_inline_o8wauiRkvK1t9hpw0_500
Szerepkör :
washingtoni lakos
Pártállás :
  • Semleges

play by :
elle fanning
User név :
lilah
Őt keresem :
the more that you say, the less I know
Wherever you stray, I follow
the second lesson ;; Delilah & Reid Aa6ccaf2180c58776cff381cc5e5ae1b460fa58d
I'm begging for you to take my hand
Wreck my plans, that's my man

Kedvenc dal :
once upon a dream
Life was a willow and it bent right to your wind
Tartózkodási hely :
Washington DC
Korom :
21
Foglalkozásom :
egyetemista - belső építészet



                         @Delilah Vaughn  
íródott • Vas. Ápr. 11, 2021 3:07 pm
 



I don't want a lot for Christmas There is just one thing I need I don't care about the presents Underneath the Christmas tree
i just want you for my own

A forralt bor és a karácsonyi fények vibrálása hamar megnyugtat és szinte meg is feledkezem a kis zökkenőről. Ha jobban belegondolok nem is éri meg rágódni rajta, és a színes és mesébeillő környezetben képtelenség lenne belekapaszkodni az egész helyzetbe. A nagyi emléke úgy ölel körbe, mint egy végtelenül puha takaró, miközben ahogy Reid átkarol úgy érzem minden a helyére került és egyetlen édes gondolat vibrál minden pórusomból... otthon. Úgy érzem otthon vagyok, bármennyire is furcsa, de ahogy összekapszkodva andalgunk és összemosolygunk vagy éppen nevetünk a csillogó portékák és finom illatáradat közepén a csípős decemberi szélben, nem lennék máshol szívesebben mint itt és most ebben a pillanatban. Otthon... Mintha nem is az első randinkon lennénk, hanem már ezer éve így összeölelkezve járnánk a világban és a kezdeti kínos érzés után minden apró kirakósdarab megtalálta a helyét. Fantasztikus és egyszerre döbbenetes érzés. Különös, hogyan képes minden kétségem és nyomorúságomat elűzni a vállamat olyan óvatosan átkaroló srác a puszta jelenlétével, még akkor is ha a kapcsolatunk nem mondható zökkenőmentesnek és sokszor inkább érzem magam összezavarodva... De most minden tiszta, minden világos és ez megnyugtat.
A séta közben sokszor kapom magam azon, hogy ellágyuló arckifejezéssel nézek fel rá és tanulmányozom az arcát. A kisimult önfeledt vonásokat, a határozott arcélt, a kósza szeplőket és a mosolya szélén felsejlő gödröcskéket... A szemében visszatükröződő fényeket... Az ajkait... Mindig amikor azon kapom magam, hogy így elkalandozom pironkodva kapom el róla a tekintetem, főleg amikor a tekintetünk összeakad és konkrétan lebukom, hogy bámulom.
Amikor az ételre terelődik a szó, szokás szerint magával ragadnak az érzéseim és az emlékeim és minden igyekezetem ellenére önfeleden ömlik belőlem a szó.
- Nem.... csak feltörtek az emlékeim - vigyorgok fel rá, majd az aarcán felvillanó arckifejezés tényleg minden pénzt megér, kirobban belőlem a nevetés - Te kérdezted! - vágom rá miközben vállaimat rázza a csilingelő nevetés ami lassacskán elül  - Hol a lazaság, ó kapitány, kapitányom? - kérdezek vissza, miköznem vicceskedve felpipiskedek és kivételesen én pöccintem meg az ő orrát, szemeimben huncutul szemtelen fény csillan, majd kissé elkomolyodva ereszkedem vissza - Tudod, ugye, hogy nem kell mind... - kezdek bele, de már szinte a hátának beszélek, nem is vagyok képes befejezni a mondatomat. Hitetlenkedve ingatom a fejem, miközben figyelem a beszerzőútját. Remélem, ha toronyórát emlegetek láncon, nem érez majd ekkora kényszert, mert bár végtelen boldogsággal tölt el hogy látszólag minden kívánságomat valóra akarja váltani, amikor fizetésre kerül a sor megpendül bennem egy érzés, hogy nekem is hozzá kéne járulni az estéhez. Nem azért, mert lenézem vagy nem tartom képesnek arra, hogy megtegye ezt értem... Szimplán csak azért mert már nem a 18. században élünk és bármennyire romantikusnak tartom a lovagiasságot, a bennem élő egyenlőségpárti úgy érezné fairnek ha én is beszállnék a költségekbe. Ami mondjuk ki nehéz dió, tekintve Reid apró vagy éppenséggel szemkibikős elszólásait a véleményéről az családom anyagi státuszáról. Nem akarom megbántani, de úgy érzem ha ez sokáig így marad akár meg is mérgezheti azt a törékeny valamit ami közöttünk van. Tehát óvatosnak kell lennem...
- Fahéjas! De ha jobban szereted a diós is tökéletes! - vágom rá a kérdésre, majd miután a kezembe nyomja a még meleg süteményt, azonnal mielőtt bármit is mondhatna lábujjhegyre emelkedem és egy hatalmas puszit nyomok az arcára, szabad kezem a vállára simulva tartja az egyensúlyomat - Köszönöm szépen! De remélem tudod, hogy nem kellett volna mind... Az este enélkül is... tökéletes! - mondom szélesen elmosolyodva, majd visszaengedem magam telitalpra és kipirulva engedem továbbfolyni a beszélgetést.
- Láttam - mosolygok, az ajkaim remegnek a visszafolytott nevetéstől. Nem tudok jobb szót, Reid imádnivaló ahogyan bosszankodik. Furcsa és ez talán meglátszik az arcomon, de közben azt is látnia kell mennyire tetszik... Mert ez az igazi, akárcsak a nevetése. Az igazi Reid. Kirobban belőlem a nevetés amikor az ajkaim közé nyom egy darab karamellás popcornt. Az is imádnivaló amikor zavarban van! Vajon ő is ilyennek lát engem?   - Lazíts Reid, egy kicsi bolondság mindenkinek kell! A gyerekek szeretik a színes cukorkákat... - válaszolok végül kuncogva és huncutul rákacsintok, majd a kürtöskalácsomnak szentelem a figyelmem. Egy darabot varázsolok a számba és halkan jólesőn hümmögök ahogy a ropogós cukorréteg majd a lágy tészta szinte elolvad a nyelvemen. - Hm... - Kiélvezem a fahéj lágy ízét és a meleg tészta édességét. Tökéletes. Kinek kell a fagyi?
- Boldogabb nem is lehetnék... És te? - mosolygok rá őszintén és figyelem ahogy igyekszik visszaigazítani a mindenkinek látható Reid álarcot, de már nem tudok neki bedőlni. Minden együtt töltött perccel tovább és tovább látok a színfalak mögé, ahogy szerintem ő is így van velem. És ez a gyönyörű a randizásban. A megismerés.
Amikor szóbakerül a nagyi a mosolyom szomorkásba fordul és megrázom a fejem.
- Nem hinném... Három éve veszítettük el - teszem hozzá halkan, majd pár pillanatra nagyon is lefoglal a kezembe nyomott papírkosár édes kincsei... Aztán felpillantok és a músza csókjával, na meg a kis korcsolyapálya látványával, szögetüt a fejemben a tökéletes ajándék amit ezért a szép eséért adhatok. Hála a nagyinak valami olyasmivel hálálhatom meg Reid kedvességét és odafigyelését. Semmi grandiózus... Csak egy élmény. Miután túlléptünk a nagyim témáján mozgásba lendítem a tervem.
- Ühm, Reid... Pár bódéval lejjebb láttam egy fényképészetes standot! Nincs kedved megnézni amíg elszaladok a mosdóba? - kérdezem enyhén elpirulva, miközben a kezébe nyomom az ennivalós kosarat - Körülbelül tíz perc mulva tali a koripályánál?
Ha belemegy a tervbe egy újabb puszit nyomok az arcára, megígérem neki hogy sietek vissza és reményeim szerint eltűnök a tömegben, ő pedig a fényképész standdal foglalatoskodik. De eszem ágában nincs a mosdókhoz menni, helyette egyenesen a koripályához megyek és kibérlem magunknak a korcsolyákat, majd izgatottan felveszem az enyémet, míg az övéit a fűzőknél ügyesen megkötve a vállamra akasztom, majd izgatottan egyik lábamról a másikra táncolva várom, hogy megérkezzen.
- Meglepetés... - vigyorgok rá amikor megérkezik, majd úgy nyújtom át neki a hokis korcsolyát mint valami ajándékot. Az arcom pirospozsgás az izgalomtól, a szememet szégyenlősen sütöm le miközben várom a reakcióját - Olyan tökéletessé varázsoltad ezt a randit... Úgy gondoltam én is szeretnék adni neked valamit...

reid & delilah

• ... • zene •  Cute  •









visions are seldom all they seem
I know you I walked with you once upon a dream. I know you that look in your eyes is so familiar a gleam • • • •

Vissza az elejére Go down
Reid Wallace
Begyüjtõ

Hozzászólásaim száma :
41
Chatkép :
the second lesson ;; Delilah & Reid 33d5890797054783ee2150a9a9b354887b1f1bab_00
Szerepkör :
az elsõ begyüjtõk egyike
Pártállás :
  • Szimpatizáns

play by :
⇴ Bob Morley
User név :
⇴ zsófi.
Őt keresem :
the second lesson ;; Delilah & Reid Delilah-reid-2
▹ sweet temptation
Tartózkodási hely :
⇴ Washington D.C.
Korom :
26
Foglalkozásom :
⇴ tanuló/fotográfus



                         @Reid Wallace  
íródott • Szomb. Ápr. 10, 2021 9:15 pm
 


Delilah & Reid
'tis the season after all...

Bár én kezdeményeztem a jelenlegi fizikai kontaktust, ahogy Delilah átölel, újrakelti mellkasomban ezt a furcsa sajgást, amit nem tudok hová tenni. Olyan bizalmas a mozdulat, mintha már évek óta ezt csinálnák. Nem tudok mit kezdeni az érzéseimmel, így inkább megpróbálok nem tudomást venni róla – a környezetemre összpontosítani inkább.
A legközelebbi emlék, ami eszembe jut, ahol karácsonyivásáron voltunk a családommal, még az anyukám idejében volt. Amikor 8 éves voltam. Azóta nem vettem részt igazán az ünneplésben. Persze igyekeztem valamiféle hangulatot teremteni a húgomnak otthon, és ajándékokkal elhalmozni. Ezt leszámítva viszont most hirtelen egy idegen országnak érződik ez a fesztív kiruccanás. Mintha nem igazán ismerném ki magam ebben a közegben.
Bár hangosan soha nem mondanám ki Delilah lelkes attitűdje sokat segít a dolgon. Bár előzőleg úgy tűnt, hogy megbántottam azzal, ahogy reagáltam a dolgokra… Most már ugyanolyan szikrázó örömmel tekint körül a különböző portékákon. Ez megkönnyebbüléssel tölt el, és… az is, hogy úgy érzem, nem kell megjátszanom magam előtte – ami önmagában eléggé összezavar.
Így csendesen megyek mellette, karjaimban tartva és közben kortyolgatom a forralt boromat. Az ital úgy csúszik le a torkomon, mint a legédesebb méz, ami enyhén fűszeres. Egyszerűen isteni. Ugyanezzel a hozzáállással követem, amikor elkezd a különböző ételopciók irányába húzni.
Felvonom a szemöldökömet, amikor befejezi mondandóját.
- És ezt most mind meg akarod kóstolni? – kérdezem kissé hitetlenkedve, végignézve alakján.
Egy pillanatra elgondolkozom, hogy ez vajon mennyibe fog kerülni nekem? Aztán emlékeztetem magam, hogy ez most nem számít. A küldetésről van szó, és nem egy ténylegesen randiról, az igazi életemről. Nem vagyok valójában a szegény srác, aki elvesztette a családját kiskorában és ő meg a gazdag hercegnő, aki megmenti a szívemet, vagy valami hasonló baromság. Farkas vagyok egy báránybőrébe bújva, aki éppen csak a megfelelő pillanatra vár, hogy elkapja áldozatát. Szinte meglepődők saját magamon, hogy egy ideje már nem így tekintek a szőkeségre.
- Hé! – teszem fel a kezeimet, amikor kinevet. – Nem én foglak meggátolni abban, hogy véghez vidd eszement elképzeléseidet. De ha ezzel végeztünk és ételmérgezést kapok, akkor a te hibád lesz – cukkolom. Azzal fogom magam és megvásárolom az összes kaját, amit az előbb megemlített.
Egy teljes zacskóval távozunk, és még kürtös kalácsot is vettem.
- Sajnos nincs hozzá fagyi… Diós vagy fahéjas? – kérdezem, majd átadom a lánynak, amit választ. – Hihetetlen, amúgy meddig képesek elmenni az emberek. Láttad azt a zöld és vörös csíkosat? Tudom, hogy csak ételszínezék, de, ember… nem tudom ki akar ilyen furi kajákat enni. Miért nem jó az eredeti? Arról ne is beszéljünk, amire kis mézeskalács karácsonyfák voltak olvasztva. Az embereket megőrjíti ez az időszak…
Megrázom a fejemet, majd elnevetem magam, mielőtt egy adag kürtöskalácsot tömök a képembe. Aztán megtorpanok és a zacskómban kotorva előveszem a karamellás popcornt. Amikor a kezébe nyomom az egyik papírkosarat, amiben a nasi pihen, észreveszem furcsálkodó pillantását. Először nem tudom hová tenni a gondolatokat, amik kiülnek az arcára. Majd rájövök, hogy ez az első, hogy ennyit beszéltem, amióta ismerjük egymást és egészen úgy hangzottam, mintha önmagam lennék. Megköszörülöm a torkomat, és kivéve egy popcorn darabot az ajkai közé nyomom.
- Remélem, boldog vagy. Nasi vágyaidat valóra váltottam! – mondom és kacsintok egyet, próbálva visszaszerezni eddigi perszónámat. Majd tömök a saját számba is egy adagot és tovább indulok a macskaköveken lépdelve. – A nagyid remélem, nem lesz mérges, hogy ezúttal én hoztalak el ide.

▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵



A boy is born with a broken heart.
The only way he knows how to keep going is to keep going forward.

Vissza az elejére Go down
Delilah Vaughn
Kiválasztott

Hozzászólásaim száma :
43
Chatkép :
the second lesson ;; Delilah & Reid Tumblr_inline_o8wauiRkvK1t9hpw0_500
Szerepkör :
washingtoni lakos
Pártállás :
  • Semleges

play by :
elle fanning
User név :
lilah
Őt keresem :
the more that you say, the less I know
Wherever you stray, I follow
the second lesson ;; Delilah & Reid Aa6ccaf2180c58776cff381cc5e5ae1b460fa58d
I'm begging for you to take my hand
Wreck my plans, that's my man

Kedvenc dal :
once upon a dream
Life was a willow and it bent right to your wind
Tartózkodási hely :
Washington DC
Korom :
21
Foglalkozásom :
egyetemista - belső építészet



                         @Delilah Vaughn  
íródott • Szer. Ápr. 07, 2021 7:38 pm
 

Reid Wallace felhasználónak tetszik ez a poszt




I don't want a lot for Christmas There is just one thing I need I don't care about the presents Underneath the Christmas tree
i just want you for my own

- Ezzel szemben, elengedem magam és neked egyből alkoholra van szükséged - motyogom vissza és lecsukom a szemem, hogy elbújhassak a tekintete elől. Tényleg bűnösnek érzem magam, amiért ennyire kiborítottam. Próbálom összeszedni a gondolataimat és kitalálni hogyan tehetném jóvá, hogyan tudnám visszalibbenteni a hangulatot a normális kerékvágásba, ami egy első randihoz méltó, de úgy bizto nem fog menni, amíg a kezének érintését az államon érzem és próbál teljesen rabulejteni a tekintetével. Határozottan mocskosan játszik és sajnos minden egyes "támadás" célbatalál, miközben én még csak a fegyverem keresem.
Amikor a nehéz hetéről beszél, végül kinyitom a szemem, addig semmiképpen minden kérlelést elhárítva tartom magam ahhoz, hogy kicsit józan maradhassak és semmiképpen se ragadtassam el magam. És halványan, megértőn rámosolygok. - Akkor egy kellemes kikapcsolódásra! - fogadom a koccintást és nagyon igyekszem uralkodni a kérdéseimen. Láthatóan nem szeretne beszélni a gondjairól én meg az elhatározásomhoz híven tartom magam a jó viselkedéshez. Azt viszont egyetlen játékszabály sem tiltja, hogy a tekintetemmel üzenjem: ha beszélni szeretne én szívesen meghallgatom és sohasem árulnám el senkinek. Belekortyolok a borba és mosolyogva élvezem ahogy a forró ital átjárja minden porcikámat. Érzem hogy a hirtelen melegtől és az alkoholtól kipirul az arcom és jól esik a hűvös levegő. Amikor észreveszem hogy az ajkaimat nézi elmélyül a pirosság az arcomon, majd hálásan fogadom a kérdését.
- Menjünk - bólintok és engedem hogy átkaroljon és úgy andalogjunk a standok között. Egészen közel húzódok hozzá, éppen csak annyi távolságot hagyva, hogy kényelmes legyen átkarolom a derekát és most már sokkal higgadtabban, de a lelkemben még mindig ujjongva nézelődöm és iszom magamba a karácsonyi hangulatot.
Amikor kéri hogy válasszak szélesen elmosolyodom, majd finoman az egyik mézeskalácsos bódé felé irányítom.
- A forralt bor mellé a legjobban a friss mézeskalács illik - mondom bújkáló nevetéssel a hangomban - Ami után kívánkozik a karácsonyi cukorpálca... Ú és karamellás popcorn! - vigyorgok szélesen miközben felpillantok rá és már várom mekkorát fogok nevetni ha teljesen ledöbben a válaszomtól - A karácsonyi vásár mindig is a nassolásról szólt! Régen volt egy bódé ahol kürtőskalácsot árultak, ahol vaníliafagyit is kanalaztak még a forró tésztába... A nagyival teljesen odáig voltunk tőle!

reid & delilah

• ... • zene •  Cute  •









visions are seldom all they seem
I know you I walked with you once upon a dream. I know you that look in your eyes is so familiar a gleam • • • •

Vissza az elejére Go down
Reid Wallace
Begyüjtõ

Hozzászólásaim száma :
41
Chatkép :
the second lesson ;; Delilah & Reid 33d5890797054783ee2150a9a9b354887b1f1bab_00
Szerepkör :
az elsõ begyüjtõk egyike
Pártállás :
  • Szimpatizáns

play by :
⇴ Bob Morley
User név :
⇴ zsófi.
Őt keresem :
the second lesson ;; Delilah & Reid Delilah-reid-2
▹ sweet temptation
Tartózkodási hely :
⇴ Washington D.C.
Korom :
26
Foglalkozásom :
⇴ tanuló/fotográfus



                         @Reid Wallace  
íródott • Szer. Ápr. 07, 2021 6:13 pm
 


Delilah & Reid
'tis the season after all...

Csak egy pillanatra fogan meg bennem a gondolat, hogy meglepő, hogy nem tett semmilyen megjegyzést arra a felvetésemre, hogy inni akarok. Sőt, szinte lelkesnek tűnik.
Aztán el is engedem a kósza gondolatot, amikor megrendelem az italunkat. Még az is az eszembe jut, hogy talán nem annyira elveszett, mint amilyennek mindig is gondoltam. Ezt azonban hamar áthúzzák szavai, ahogy botladozva próbálja elmesélni kapcsolatát az alkohollal. Passzív, semleges arccal figyelem őt, miközben kinyögi az utolsó szót is. Szinte másodkezi zavarban vagyok miatta, és vágnék egy grimaszt, ha kifejezetten együttéreznék. Helyette csak felhúzom a szemöldökömet, majd elmormogok egy „igent”, bár fogalmam sincs pontosan mivel is értek egyet.
Aztán javaslom, hogy koccintsunk. Amint a forró nedű a szervezetembe kerül, érzem, ahogy leengedek. Már nem vagyok olyan ideges, mint amennyire voltam eleinte. Kisimult idegzetem megengedi, hogy tisztábban lássam a helyzetet.
Delilahra pillantok, miközben újabb és újabb kortyot húz le a borból, aztán rájövök valamire. Talán a lány is legalább annyira izgatott, ha nem jobban, mint én. Nyilvánvalóan zavarba hoztam a viselkedésemmel. Nem lehetett valami bíztató, hogy az első adandó alkalommal magamhoz ragadtam az alkoholt. Még csak nem is tudom a lányra fogni. Azaz valamennyire igen… elvégre ő miatta voltam ennyire beszarva. Az azonban nem az ő hibája, hogy ha nem lenne ez a küldetés, akkor valószínűleg a háza tájára sem néztem volna. Annyira felettem valónak gondolnám, hogy valószínűleg egy második pillantásnál többet nem is áldoztam volna rá, ha éppen összefutunk az egyetemen. Szóval nekem kell lenyelnem az önérzetességemet, és elengednem az előbbieket. Azt hiszem elfelejtettem, hogy ennek az egésznek nincs valójában tétje. Nem az a lényeg, hogy ténylegesen kedveljen a kis szőke. Elég, ha csak azt hiszi, hogy totálisan oda vagyok érte. Már így is igencsak jól reagált a kis morzsányi figyelemre, amit nyújtottam irányában.
Ez mondjuk elgondolkodtató volt… azt gondolná az ember, hogy egy ilyen… nos, nem vagyok vak, kijelenthetem: helyes, okos és gazdag, jó családból való lányért sorba állnak a fiúk. Az is lehet, hogy egy régebbi gondolatom, minthogy őfelsége csak megjátssza magát és valójában nem is olyan ártatlan, mint amilyennek tűnik, igaz.
Összehúzott szemmel vizsgálom végig zilált alakját. Bár már lényegesen lenyugodott a csillogást még mindig nem tudta teljesen kitörölni nagy, kerek szemeiből. Közelebb léptem, és így is megnéztem az arcát. Kutatva valami jel után. Valami után, ami arra utal, hogy ő valójában egy igenis veszélyes Kiválasztott. Akinek csak egy gondolatába kerülne és megállíthatná a szívemet, vagy valami hasonló. Azon kívül a kis incidensen kívül a parkban a levelekkel és a könyvekkel a könyvtárban, nem történt semmi… furcsaság, ami igazán riasztó lett volna.
Á, neeeeem, ez a kiscsaj egyszerűen csak nem az a fajta, gondolom, és lemondóan megrázom a fejemet. Ami viszont azt jelenti, hogy ténylegesen izgul a randi miatt, ténylegesen örült neki, hogy elhoztam ide, és most… látva lekonyuló szájsarkait és bűnös tekintetét, egyértelműen letörtem a kis kedvét.
Ez a gondolat segít vissza a jelenbe. Ami azt eredményezi, hogy Delilah már megint hosszasan magyaráz valamiről, aminek igazán csak a végét kapom el.
- Delilah… - mondom a nevét, hogy magamra vonjam a figyelmét. Mutató ujjammal finoman feljebb biccentem az állát, hogy ne kelljen nagyon begörnyednem, ha a szemébe akartam nézni. Szikrázó kékszemei összekapcsolódtak az én sötét íriszeimmel. – Megmondtam már, hogy nem kell folyamatosan mindent olyan komolyan venni. Nem figyelsz rám, a tanárodra! – Csettintettem egyet a nyelvemmel nem tetszően. – Ennek az egésznek a lényege, hogy jól érezd magad, leengedj egy kicsit. – Mielőtt folytattam vettem egy mély levegőt, mert igazán nem akartam magamról beszélni, de… bár nem szívesen vallottam be, úgy éreztem, tartozom neki ennyivel, ha már így elrontottam a hangulatot. – Lehet nem mondtam… de számomra is… - kifújtam a levegőt, egy kis frusztráltsággal együtt – nehéz volt az elmúlt pár hét. Nem éppen a legjobb időszakom van. Szóval – haladtam tovább gyorsan, nehogy még igazán belemenjünk ebbe a témába – csakis ezért volt az első gondolatom, hogy mindkettőnkre ráfér az édes karácsonyi nektár. – Koccintottam össze a poharunkat, majd megint a szemeibe néztem. Aztán pillantásom egy pillanatra lekúszott puha ajkaira, amik vörösre színeződtek a bortól. – Nem vagy éhes?
Azzal magamhoz húztam, hogy vállait átkarolva menjünk tovább. Iszogattuk tovább a borunkat, amitől csak még jobban kirajzolódott a levegőben leheletünk. Az estével az idő is kezdett kicsit lehűlni, de én magam meg sem éreztem a dolgot. A karácsonyi zene, hangzavar és a csillogó fények szinte kezdtek az én agyamba is bemászni. Annak ellenére, hogy soha nem volt az ünnep kifejezetten a kedvencem.
- Válasz te valamit – mondtam a lánynak, miután jó pár bódét elhagytunk, ahol mindenféle kis csecsebecséket árultak. – Mit szoktál enni ilyenkor?

▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵



A boy is born with a broken heart.
The only way he knows how to keep going is to keep going forward.

Vissza az elejére Go down
Delilah Vaughn
Kiválasztott

Hozzászólásaim száma :
43
Chatkép :
the second lesson ;; Delilah & Reid Tumblr_inline_o8wauiRkvK1t9hpw0_500
Szerepkör :
washingtoni lakos
Pártállás :
  • Semleges

play by :
elle fanning
User név :
lilah
Őt keresem :
the more that you say, the less I know
Wherever you stray, I follow
the second lesson ;; Delilah & Reid Aa6ccaf2180c58776cff381cc5e5ae1b460fa58d
I'm begging for you to take my hand
Wreck my plans, that's my man

Kedvenc dal :
once upon a dream
Life was a willow and it bent right to your wind
Tartózkodási hely :
Washington DC
Korom :
21
Foglalkozásom :
egyetemista - belső építészet



                         @Delilah Vaughn  
íródott • Vas. Ápr. 04, 2021 6:20 pm
 

Reid Wallace felhasználónak tetszik ez a poszt




I don't want a lot for Christmas There is just one thing I need I don't care about the presents Underneath the Christmas tree
i just want you for my own

- Ez tökéletes - suttogom vigyorogva, tekintetem újra a vásáron és a álomszép tündérvilágon. Majd a kezét megragadva belevetem magam a forgatagba. Mámorító érzés, szinte beleszédülök, ahogy magamba szívom a hangulatot. A fények, a zene és a fenyő. A mézeskalács és a forralt bor aromája. A nevetések csengése. Mágia és varázslat mindenhol, pedig senki nem használ semmilyen különleges képességet. A szeretet mindenhol érződik és minden cseppjét úgy iszom magamba mint a tengeren hánykódó az utolsó csepp édesvizet. Érzem hogy felragyog a lelkem és valósággal pulzálok. Tökéletes és meghitt, még ezzel a sok emberrel is körülöttem, nem számít, mert Reid keze forrón öleli az enyémet és sétálunk a bódék között. Újra gyerek vagyok és a nagymama még él, hallom a csengő kacagását, érzem az ölelését és a közelségét, mintha az orromba kúszna az a békés levendula illat ami mindig a ruháiból áradt. Az elvarázsolt állapotból a hangja ébreszt fel, csillogó szemekkel pillantok rá. A hajam... Szórakozottan végigsimítok a fürtökön és hirtelen kívülről látom magam, a zilálz frizurát és a gyerekes lelkesedést és megtorpanok és a földre sütöm a szemem miközben mélyen elpirulok és próbálom fél kézzel a fülem mögé söpörni a tincseket és lenyugodni. Borzasztó mennyire megrészegített az élmény.
- Nem is vettem észre... - motyogom legmélyebb zavaromban és ujjaim szórakozottan morzsolgatják a kabátom szegélyét. Hogy feledkezhettem meg ennyire magamról? Nem is hiszem el. A gondolatainak befejezése után szégyenlősen felmosolygok rá, majd újra a vásárra fordítom a tekintetem - Köszi... - mondom halkan, majd megfontoltabban haladok tovább, bár még mindig érzem azt a pulzálást, de a zavarom nagyobb lett. Úgy viselkedek mint egy eszelős... Ez egy randi én pedig annyira elragadtattam magam, biztosan egy ostoba kislánynak gondol és legszívesebben megszökne mellőlem, pedig tudnia kellene, hogy csak is miatta az ő ötlete miatt lettem ennyire boldog. Olyan ostoba vagyok... Amikor italt emleget, ismét elpirulok és engedem hogy megállítson. "Szükségem van egy italra!" A francba, ténylegtúlzásba estem, annyira tűrhetetlenül kibontakoztam magamból, hogy képtelen elviselni... A francba, a francba, a francba... A magyarázkodása csak még inkább zavarba hoz.
- Persze, igyunk valamit! - vágom rá sietősen és mindenféle ellenállás nélkül engedem hogy egy forralt bort kínáló bódéhoz vezessen. Bíztatón mosolygok rá, miközben rendel és próbálom rendezni az összekuszált gondolataimat.
- Nem, szoktam forralt bort inni - mondom zavartan nevetve - Meg más alkoholt is... Nem sokat... De szoktam... Néha... - tudom hogy csak fecsegek össze vissza, de közben próbálok megfogalmazni egy magyarázatot a fejemben, amitől kevésbé tart majd ütődöttnek - A forralt bor... jó.
A forralt bor jó. A forralt bor jó?! Egek, Vaughn. Amikor a kezembe adja a poharat jól esik a meleg és egy cseppett sem bánom a forróságot. Kicsit segít koncentrálni és ráncbaszedni magamat. Folyékony bátorság. Ennyire borzalmas lettem volna?
- Egészségedre - mosolygok rá szégyenlősen, majd én is belekortyolok az italba. Nem viccelt, tényleg segített egy kicsit lenyugtatnom a zilált gondolataimat és még egy második korty segítségével letisztítani azokat. - Sajnálom - bukik ki belőlem kicsit gyorsabban a kelletténél - Én... annyira boldoggá tett hogy idehoztál, hogy teljesen megfeledkeztem magamról és... Bocsánat... Ígérem visszafogom magam, csak olyan fantasztikus ez az egész és olyan régen voltam karácsonyi vásáron. A fények és az egésznek a varázsa teljesen megrészegített... Én... - és íme. Fecsegés, de legalább próbálom menteni a menthetőt.

reid & delilah

• ... • zene •  Cute  •









visions are seldom all they seem
I know you I walked with you once upon a dream. I know you that look in your eyes is so familiar a gleam • • • •

Vissza az elejére Go down
Reid Wallace
Begyüjtõ

Hozzászólásaim száma :
41
Chatkép :
the second lesson ;; Delilah & Reid 33d5890797054783ee2150a9a9b354887b1f1bab_00
Szerepkör :
az elsõ begyüjtõk egyike
Pártállás :
  • Szimpatizáns

play by :
⇴ Bob Morley
User név :
⇴ zsófi.
Őt keresem :
the second lesson ;; Delilah & Reid Delilah-reid-2
▹ sweet temptation
Tartózkodási hely :
⇴ Washington D.C.
Korom :
26
Foglalkozásom :
⇴ tanuló/fotográfus



                         @Reid Wallace  
íródott • Vas. Ápr. 04, 2021 4:20 pm
 


Delilah & Reid
'tis the season after all...

Bár nehezen, de bevallom magamnak, hogy idegesen várom, hogy Delilah mit fog reagálni. Úgy érzem magam, mint egy idióta, ahogy prezentálom neki, hogy mi is volt a tervem egészen idáig. Olyan, mintha kiesnék a szerepemből, amit oly határozottan igyekeztem összetartani előtte. Mielőtt még ez igazán kétségbe ejtene, mint a múltkori alkalommal, egy pár pillanatra el is felejtkezem magamról. Csak azt figyelem hogyan változik meg az arca, amint rájön, hogy hol vagyunk, és mi történik.
Panorámából nézhetem, ahogy a színtiszta öröm végigömlik gyengéd arcvonásain. Szinte, mint egy elemes autó, látszik, ahogy feltöltődik energiával és zsibongani kezd belülről az izgatottságtól. Érzem, ahogy leengednek a vállaim és kimegy belőlem a feszültség. Aztán próbálom meggyőzni magam, hogy igazából amúgy sem számított, hogy mit gondol majd. Szimplán csak az ügy érdekében jó, hogy örül az ötletnek.
Az elsőnek elhangzó szavaira kis grimaszt vágok.
- Nos, igen, de ne bízd el nagyon magad… ummff-
Hirtelen szalad ki belőlem a levegő, félbeszakítva szavaimat, amikor nekem ugrik. Automatikusan elkapom és karjaimat szorosan törékeny alakja köré fonom. Egyértelmű lelkesedését és kitörő boldogságát látva – mint aki teljesen le van nyűgözve ettől az egyszerű gesztustól – azonnal kényelmetlenül érzem magam. Tekintetem elvonom róla és lassan visszaengedem őt a földre, majd kicsit arrébb tolom magamtól. Mély levegőt veszek. Szükségem van most egy kis térre, mert fogalmam sincs mit kezdjek ezzel a reakcióval.
Persze, azt akartam, hogy ne utasítson vissza, de nem gondoltam, hogy… majd ennyire sikeres leszek.
Próbálok egy kis higgadtságot erőltetni magamra, és ignorálni a furcsa sajgást a mellkasomban. Megköszörülöm a torkomat és továbbra is kerülve a tekintetét megvonom a vállamat. Mintha nem izzadtam volna le az előző öt percben, hogy vajon mit fog mondani. Jeez, Wallace, szedd össze magad!
- Nem olyan nagy szám, igazából-
Mondatom megint elhal, amikor nagy lendülettel megragadja a kezemet és követeli, hogy menjünk. Egy pillanatig csak meredek rá, de hagyom, hogy magával húzzon.
Szokásosan csendes vagyok, ahogy figyelem, hogyan ugrik egyik standról a másikra a tekintete. Égkék szemei úgy ragyognak, mint egy drágakő a színes karácsonyi díszek megvilágításában. Olyan, mint egy kisgyerek a cukorka boltban, aki nem tudja eldönteni, hogy melyikből vegyen először. A gondolatra már épp egy szórakozott mosolyra húzódna szám egyik sarka, amikor végre észreveszek valamit.
- A hajad… - motyogom, aztán kirázom magam a révületemből. – Nem érdekes. Így jobban áll.
Végre sikerül elszakítani a pillantásomat sugárzó alakjáról. Olyan, mint egy ketyegő energia bomba, ami bármelyik pillanatban felrobbanhat és szivárványszínű csillámmal borítaná be környezetét. Fogalmam sincs, hogy mégis hogyan kezeljem a szituációt… a lányt, és kellemetlen feszültség keletkezik végtagjaimban. Nem tudom eldönteni, hogy vajon el akarok-e menekülni vagy csak… megragadni és-
Pillantásom megakad a forraltbor standon, ahogy elhaladunk mellette. A gőzölgő nedű az orromba szál és fellazítja megfeszült izmaimat. Azonnal megállítom magunkat, szimplán azzal, hogy a sarkamra lépek és megszorítom a kezét.
- Szükségem van egy italra – mondom szinte reszelős hangon. Rájövök, hogy valszeg ez nem úgy hangzott, ahogy szántam… vagy éppen pontosan úgy ahogy érzek és megpróbálom korrigálni magam: - Úgy értem, nem ittam még idén, szóval… kezdhetnénk ezzel, mielőtt bármi másba belevetnénk magunkat. - Intek a fejemmel a melegséget és fűszeres illatokat árasztó bodega felé.
Ha ellenkezik, ha nem, magammal húzom és jelzek az árusnak, hogy magamra vonjam a figyelmét.
- Kettőt kérek! A nagyobb méretből – mondom egyszerűen és elkezdek kotorni a pénztárcám után. Közben bár nem nézek rá következő szavaimat Delilah felé intézem. – Remélem, nem vagy ellene egy kis alkoholnak, hercegnő. Nem emlékszem, hogy bármikor is láttam volna a kezedben hasonlót. Úgyhogy legyen ez a bevezetés a mai leckébe, kis diákom! – Rákacsintok, majd átadom a pénzt és magamhoz veszem a műanyag poharakat. Oldaluk szinte leforrázza a tenyeremet, de nem reagálok. – Mindenek előtt egy kis folyékony bátorság, hogy fellendítsük a hangulatot. Egészség! – mondom, ahogy átadva neki a bort, rögtön hozzákoccintom az enyémet, majdnem kilöttyintve az édes nedűt. Nem is várok a reakciójára, azonnal belekortyolok a forró italba, nem is foglalkozva azzal, hogy majdnem leégetem a nyelvemet. Az alkohol megtölti az orromat és nagyot sóhajtok.
Máris jobban érzem magam.

▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵



A boy is born with a broken heart.
The only way he knows how to keep going is to keep going forward.

Vissza az elejére Go down
Delilah Vaughn
Kiválasztott

Hozzászólásaim száma :
43
Chatkép :
the second lesson ;; Delilah & Reid Tumblr_inline_o8wauiRkvK1t9hpw0_500
Szerepkör :
washingtoni lakos
Pártállás :
  • Semleges

play by :
elle fanning
User név :
lilah
Őt keresem :
the more that you say, the less I know
Wherever you stray, I follow
the second lesson ;; Delilah & Reid Aa6ccaf2180c58776cff381cc5e5ae1b460fa58d
I'm begging for you to take my hand
Wreck my plans, that's my man

Kedvenc dal :
once upon a dream
Life was a willow and it bent right to your wind
Tartózkodási hely :
Washington DC
Korom :
21
Foglalkozásom :
egyetemista - belső építészet



                         @Delilah Vaughn  
íródott • Vas. Ápr. 04, 2021 1:37 pm
 

Reid Wallace felhasználónak tetszik ez a poszt



Reid&Delilah

it's the most wonderful time of the year

Nagyon kevésen múlik, hogy ne vágódjak el. Szerencsére még időben megkapaszkodom Reidben és ő is reflexszerűen helyezkedik, hogy megtartsa mind a kettőnket. Hát mit mondjak, nehéz egyszerre odafigyelni arra, amikor az érzéseim mindenféle szűrő nélkül tódulnak ki az ajkaim közül és a metró hirtelen rázkódásaira. Amúgy sem mondanám magam a legstabilabb lábakon álló személyneka földön és erre a kősziklaként tornyosuló "elrablóm" is emlékeztet. A toronyban történtek felemlegetése még mélyebb pírt csalogat az arcomra, amin a kósza tincs félresimítása sem segít. Bőrének finom érintése ugyan úgy átjárja minden porcikámat és megemeli a pulzusomat. Kíváncsi vagyok, hogy képes leszek-e valaha ehez hozzászokni, és mélyen remélem hogy nem. Bármi is van köztünk remélem mindig így marad és ugyan ilyen életteltelinek fogom érezni magam. Hiú ábránd, tekintve a kapcsolatunk szeszélyes voltát tekintve, de egy lány csak álmodozhat.
- Jó... - felelem egyszerűen, miközben mekockáztatok egy szégyenlős pillantást az arcára, majd az ellágyult vonásai újra arra késztetnek hogy lesüssem a szemem. Hetek némasága után szinte sokként érnek ezek a pillanatok és félek hogy egyetlen rossz mozdulat vagy kósza tekintet megtörheti a varázst. - Bár a torony a te ötleted volt - teszem hozzá azért mégis incselkedve, majd amikor megpöccinti az orromat akaratlanul is apró, halk nevetés hagyja el az ajkaimat.
A közelünkben álló lányok kuncogásától nem érzem magam jobban, az ajkamba harapva inkább a mellkasára fektetem az arcomat miután bocsánatot kérek, így meglepetésként ér a hirtelen beállt csend. Mire megnézhetném a kiváltó okot, már másfele terelődik a figyelmem, pontosabban vissza Reidre.
- Bagoly mondja... - mormogom az orrom alatt szórakozottan, de nincs időm befejezni a gondolatot, mert a metró megáll és azon kapom magam, hogy kézen fogva vezet az embertömegben a kijárat felé.
Kicsit megszédít a tempó, így minden figyelmemet arra irányítom, hogy lépést tudjak vele tartani és ne történjen újabb "baleset". Ebben a szándékomban ő is szervesen részt vesz, halvány mosollyal az arcomon engedelmeskedek készszorításainak minden renzgésére. Mint a mágnes, finoman az oldalához simulva haladunk az embertömegben és csak élvezem a csendes gondoskodást. Már nem is számít igazán hová megyünk, és be kell látnom hogy nem is érdekel egészen addig amíg a kezemet fogja. Szánalmas és végtelenül naiv elképzelés, de nem tudok parancsolni magamnak. Képtelen vagyok ellenállni annak amit szívem ritmusa egyre erősebben diktál minden egymással töltött perccel, bár ügyelnem kell rá, hogy éppen csak annyi szökjön ki a kis buborékomból, amitől még nem kívánok a föld alá süllyedni szégyenemben. Ami elég kérdéses mennyiség, tekintve Reid furcsa és hirtelen hangulat ingadozásait és azt a végtelennek tűnő érzelmi skálát amit percek alatt képesek vagyunk bejárni.
Annyira belemerülök a gondolataimba, hogy szinte meglepetésként ér amikor megállunk. Mintha álomból ébrednék úgy pislogok körbe és hirtelen egy újabb álomban találom magam. Csillogó szemekkel fogadom be az elém táruló fényeket és a hangszórókból lágyan csilingelő zenét... A mézeskalács és a forraltbor illatát és a vidám kacajok csengését... A fenyő és a hó összetéveszthetetlen illatát. KArácsonyi vásár... Reid elhozott a karácsonyi vásárra. Az ajkaim enyhén elnyilnak a csodálkozástól és az örömtől, majd utólérnek a széles vigyorral tálalt szavai és nagy nehezen elszakítom a tekintetem az övébe fúródik.
- Hivatalos... randi? - ismétlem szélesen vigyorogva, mint egy idióta, de már nem érdekel semmi, az agyamat régen csapdába ejtette a mesebeli környezet. A kérdésemben felsejlik minden titkos kis reményem, de nem számít, ahogy az sem hogy gondolkodás nélkül vetem magam a karjaiba és ölelem át. - Reid, ez hihetetlen! - kiáltom színtiszta boldogsággal, nevetve, miközben küzdök a meghatottsággal, de hála istennek olyan öröm járja át minden porcikámat, hogy nem tart sokáig a küzdelem. A nagyival voltam utoljára ezen a helyen, így Reidnek fogalma sem lehet róla milyen fantasztikus meglepetéssel szolgált ami még inkább megmelengeti a szívemet. Izgatottan szakítom el magam tőle, a lendülettől teljesen kioldódik a hajgumi és a lágy téli szélben vígan játszanak a karácsonyi fényekben az elszabadult hullámos tincsek. Hatalmas szikrázó tekintettel nézek újra a vásárra és izgatott nevetéssel ragadom meg újra a kezét és nagy lendülettel húzom magam után.
- Mire várunk még, gyere már! - vigyorgok vissza rá, miközben képtelen vagyok ellenállni a tér csábításának. Minél hamarabb bent akarok lenni és magamba inni a varázslatos hangulatot vele... Korcsolyázni és forró mézeskalácsot majszolni. Élni és nevetni amíg a szívem ki nem pukkad az örömtől.

... ; zene ; Cute   
x x x









visions are seldom all they seem
I know you I walked with you once upon a dream. I know you that look in your eyes is so familiar a gleam • • • •

Vissza az elejére Go down
Reid Wallace
Begyüjtõ

Hozzászólásaim száma :
41
Chatkép :
the second lesson ;; Delilah & Reid 33d5890797054783ee2150a9a9b354887b1f1bab_00
Szerepkör :
az elsõ begyüjtõk egyike
Pártállás :
  • Szimpatizáns

play by :
⇴ Bob Morley
User név :
⇴ zsófi.
Őt keresem :
the second lesson ;; Delilah & Reid Delilah-reid-2
▹ sweet temptation
Tartózkodási hely :
⇴ Washington D.C.
Korom :
26
Foglalkozásom :
⇴ tanuló/fotográfus



                         @Reid Wallace  
íródott • Szomb. Márc. 13, 2021 12:27 am
 


Delilah & Reid
'tis the season after all...

- Ó, ugyan! – gúnyolódom. – Ne mond nekem, hogy nem élvezted egy icipicit sem!
Hallva viszont a mosolyt a hangjában, merek reménykedni benne, hogy hamar megbocsájt nekem.
Ezt később alá is írja azzal, hogy megfogja a kezemet és követ engem le a metróhoz. Bár nem vagyok teljesen ostoba a nőkkel kapcsolatban – elvégre együtt élek eggyel. Tudom, hogy semmit nem felejtenek el és biztos lehetek benne, hogy még fel fogja nekem emlegetni ezt az időszakot, amit külön töltöttünk.

Amikor őszintén meglepődik azon, hogy felajánlom neki a kiutat… nem is tudom igazán mit érezzek. Az egész olyan szövevényes. Már jó időt eltöltöttem a lánnyal, hogy úgy érezzem, jobban ismerjük egymást szimpla… nem is tudom miknél. Amit mi csinálunk az tulajdonképpen micsoda? Randizás, flörtölés, érdeklődés? Én persze tudom, hogy mit csinálok a felszín alatt. Titokban. Az, hogy pontosan mi játszódik le Delilah fejében viszont rejtély számomra. Részben. Viszont az ördög mentsen meg attól, hogy esetlegesen felvessem a lánynak, hogy mit is gondol a kapcsolatunkról. A lányoknak kell az ilyesmin rágódni, vagy nem?
- Rendben van – mondom egyszerűen a válaszára.
Ennyivel lezártnak is tekintem a témát és elfordítom róla pillantásomat. Azért elmosolyodom magamban, hogy milyen hamar reagált a felvetésemre. Úgy tűnik, igenis akar velem időt tölteni. Ez mindenképp jó az ügyem érdekében.
A következő pillanatban viszont hirtelen teljesen ledermedek, mert megérint. Meglepődötten pislogok le rá, mire ő visszahúzza a kezét. Már mozdulok, hogy megállítsam, de aztán megállítom magamat. Kicsit olyan érzésem van, mint legutóbb, amikor megölelt. Hihetetlen számomra, hogy nincs semmi gondom azzal, hogy bármilyen módon érintkezzek a szőkeséggel. Viszont amint ő kezdeményez teljesen… összezavar vele. Nem azért, mert nem értem mi történik. Igazán egyszerű, azt hiszem. Egyszerűen csak… Talán arról van szó, hogy nem merül fel a terveimben, hogy ilyen törődő gesztusokkal forduljon felém. Az egyértelmű érdeklődés, pirulgatás és mi egymás teljesen érthető és boldogan fogadott. Ez… ez azonban más.
Megköszörülöm a torkomat és igyekszem helyre rendezni a gondolataimat.
- Akkor még jó, hogy semmi esetre sem tervezem elmondani neked a végállomásunk – mondom és rákacsintok egy huncut mosollyal.
Tessék. Ez máris sokkal jobban tetszik.
Ah, és itt is van. A felemlegetés. Tudtam, hogy nem fogom megúszni, hogy ne jöjjön valahogy fel az elmúlt időszak. Arra nem számítottam, hogy a nőszemély ilyen hamar beleépíti majd a beszélgetésünkbe. Ahogy tovább mondja és felhozza az érzékenységemet, bosszankodva felhorkantok. Még hogy én érzékeny?! Óhohó, ha tudná, hogy miken mentem keresztül, akkor igazán nem tenne ilyen elhamarkodott kijelentéseket. Érzékeny! Az, persze.
Azonban nincs időm közbe vetni ellenkezésemet, mert hirtelen a metró kanyarodni kezd és Delilah megborul. Miközben éppen rám öntötte saját aggályait lazábban kapaszkodott belém, mint kellett volna. A testem azonnal megfeszül, hogy megtartsa őt.
- Hé – mondom kissé morgósan, ahogy összevont szemöldökkel igyekszem támogatni őt – jobban is odafigyelhetnél! Még a végén elesel, megütöd magad vagy valami… - Majd mert rájövök, hogy ez egy tökéletes pillanatra arra, hogy bevessem magam, mélyen a szemébe nézek. Felemelem egyik kezemet és félresimítok egy kiszabadult hajtincset az arcából. – Nem akarom, hogy bármi bajod essen… – Aztán nem tudom megállni, hogy ne tegyek hozzá egy kis őszinteséget is: - Elég volt számomra az a szívroham, amit a toronyban éltem meg. Szóval… kérlek, tartózkodjunk a hasonló incidensektől! – Felvonom szemöldökömet és finoman megpöccintem az orrát.
Erre látom, hogy a közelünkben álldogáló lány csoportból páran kuncognak maguk között és ostoba, nyálas pillantásokat vetnek irányunkba. Rájuk fordítom a figyelmem egy goromba, fenyegető pillantás kíséretében. Összerázkódnak és rögtön elfordulnak tőlünk. Helyes. Én vagyok az egyetlen, aki piszkálhatja ezt különcöt itt előttem.
Visszapillantok rá, majd szórakozottan legyintek egyet bocsánat kérését hallva.
- Nem kell mindent olyan komolyan venni, hercegnő – mondom, majd szinte végszóra meg is állunk. Felnézek, aztán megfogom a kezeit. – Ezek mi vagyunk!
Gyorsan lesietek a vonatról. Igyekszem figyelni arra, hogy mások ne nyomják össze a lányt mögöttem. Aztán már a kijárat felé haladunk. Egyre nagyobb tömeg csapódik hozzánk, ami egyértelművé teszi számomra, hogy nem csupán az én ötletem volt az, hogy meglátogassuk a vásárt. Remélem, azonban, hogy Delilah nem fogja… szegényesnek gondolni a dolgot. Fogalmam sincs az ő társadalmi szférájában mit csinálnak az emberek, hogy szórakozzanak egy kicsit. Nem hagyom magam viszont elbizonytalanodni. Maximum belecikizem abba, hogy részt vegyen velem ezen a randin és jót mulatok rajta, miközben kellemetlenül érzi magát a szituban. Nem lenne feltétlenül új dolog a részünkről.
Bár ezt mondom magamnak és komolyan is gondolom, amikor felérünk a felszínre és szinte arcunkba csapódik az egész karácsonyi mizéria… azt veszem észre magamon, hogy ideges vagyok. Még mindig mondhatja azt őfelsége, hogy ebben nem kíván részt venni. Ami rendben van, nem mindenki élvezheti az ilyesmit és tényleg nem egy high-end étteremről van szó, vagy valami romantikusabbról. Mégis mit érdekel akkor ez engem annyira?
Félretolom minden ostoba merengésemet. Majd széttárom a karjaimat, miközben megállok a bevezető díszített boltív előtt. Rávigyorgok és kissé drámai hangon bejelentem:
- Isten hozott az első hivatalos randinkon, hercegnő! Remélem, nem vagy ellene egy kis fesztiválos szórakozásnak.

▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵



A boy is born with a broken heart.
The only way he knows how to keep going is to keep going forward.

Vissza az elejére Go down
Delilah Vaughn
Kiválasztott

Hozzászólásaim száma :
43
Chatkép :
the second lesson ;; Delilah & Reid Tumblr_inline_o8wauiRkvK1t9hpw0_500
Szerepkör :
washingtoni lakos
Pártállás :
  • Semleges

play by :
elle fanning
User név :
lilah
Őt keresem :
the more that you say, the less I know
Wherever you stray, I follow
the second lesson ;; Delilah & Reid Aa6ccaf2180c58776cff381cc5e5ae1b460fa58d
I'm begging for you to take my hand
Wreck my plans, that's my man

Kedvenc dal :
once upon a dream
Life was a willow and it bent right to your wind
Tartózkodási hely :
Washington DC
Korom :
21
Foglalkozásom :
egyetemista - belső építészet



                         @Delilah Vaughn  
íródott • Hétf. Feb. 15, 2021 7:30 pm
 

Reid Wallace felhasználónak tetszik ez a poszt



Reid&Delilah

it's the most wonderful time of the year

- Tényleg, hol is? - mormogom vissza gúnyosan, és nagyon nehezen állom meg, hogy ne folytassam ma mondanivalómat. Pedig lenne mit, ezt elhihetik nekem! Hetekig semmi, aztán meg azt hiszi joga van a nyakába kapva, szabályosan elrabolni az egyetemről. Tipikus Reid... Meg aztán, úgy is tudom, hogy hiábavaló a vitatkozás és amilyen gyenge jellem vagyok örülök, hogy gy alakult. Még talán élvezem is a meglepetést és a cipelést, de előbb harapom le a saját nyelvem mint hogy ezt a tudomására hozzam. Van méltóságom... Nem sok, így a vállán lógva, de azért van!
- Mert a finom modor ismerető jele a válladra csapni egy lányt és végigcipelni a fél városon! - vágok vissza vigyorogva, bár ő csak a hangomon hallhatja ezt. Talán jobb is ha nem látja az arcomat.

Aztán miután letesz egy hosszú pillanatig csak nézzük egymást. Forognak a fogaskerekek mind a kettőnk fejében, aztán megkegyelmezek és megfogom a kezét. Kit akarok becsapni, megbántódás ide vagy oda, ez lefutott meccs volt, ahogy eddig minden találkozásunk. Ő vezet, én meg követem, vagy önként vagy pedig beleheccel. És én minden józanész ellenére élvezem a kalandot. Amikor az ujjával megböki a mosolyom szegletét elpirulva lesütöm a szemem és elhessegetem a kezét.
- Talán ha eddig nem a hátadon cipeltél volna... - mondom megjátszott ártatlansággal, majd hagyom hogy átvezessen a tömegen át a metrókocsiba.
Szorosan állunk, magához ölel én pedig visszaölelem. Természetesen szigorúan csak azért, hogy ne vágódjak el. Az egészségemre tett megjegyzés nyomán a szemöldököm felszalad és meglepetten nézek rá.
- Kedves tőled, hogy aggódsz, de nem arra gondoltam, hogy haza akarok menni - mondom talán a kelleténél kicsit gyorsabban. Még csak az kéne hogy hosszú hetek némasága után hazavigyen és megint úgy viselkedjen velem, mint egy vadidegennel. Amikor elkapja rólam a pillantását és felnéz a menetrendre kicsit megijedek, hogy bármilyen kis béke települt közénk az most elszállt, így mint sokszor a jelenlétében, nem gondolkozom csak cselekszem. Egyik kezemmel felnyúlok és finoman megérintem az arcát, és csak azután veszem el a kezem ha újra rámnéz. - Meggondolni, csak akkor tudom magam, ha tudom hova megyünk! Másrészről nem emlékszem hogy mondtam volna, hogy haza akarok menni, főleg amg nem tudom mit forgatsz abban a kemény fejedben!
Szavaira elhúzom a szám, majd megforgatom a szemem és megbököm a mellkasát.
- Nem tudom mit vársz, hetekig rám sem nézel, még csak köszönni is alig, aztán meg a válladra kapsz és itt vagyunk... Ha én is ilyen érzékeny lennék mint te, már rég otthon lennék! De itt vagyok. Miért? Mert itt akarok lenni, szóval ne... - mondom és folytatnám tovább a szentbeszédet, amikor hirtelen fékez a metró és a vita hevében lazábban kapaszkodtam belé, így egyensúlyomat vesztve hátra esek és ha nem tartana még mindig a karjaiban talán el is terülnék. Talán jobb is, hogy félbeszakadt a mondandm, mert felháborodásomban kezdtem nagyon veszélyes terepre keveredni.
- Bocsánat - mondom elpirulva miután visszanyerem az egyensúlyom, majd hirtelen nagyon érdekesnek találom a kabátja egyik gombját és azt bámulom.


... ; zene ; Cute   
x x x









visions are seldom all they seem
I know you I walked with you once upon a dream. I know you that look in your eyes is so familiar a gleam • • • •

Vissza az elejére Go down
Reid Wallace
Begyüjtõ

Hozzászólásaim száma :
41
Chatkép :
the second lesson ;; Delilah & Reid 33d5890797054783ee2150a9a9b354887b1f1bab_00
Szerepkör :
az elsõ begyüjtõk egyike
Pártállás :
  • Szimpatizáns

play by :
⇴ Bob Morley
User név :
⇴ zsófi.
Őt keresem :
the second lesson ;; Delilah & Reid Delilah-reid-2
▹ sweet temptation
Tartózkodási hely :
⇴ Washington D.C.
Korom :
26
Foglalkozásom :
⇴ tanuló/fotográfus



                         @Reid Wallace  
íródott • Szomb. Jan. 16, 2021 11:22 pm
 


Delilah & Reid
'tis the season after all...

- Áh! – legyintek lezserül. – Abban mi lenne az érdekes? Megint nem gondolkozol eléggé a szórakozás keretein belül, hercegnő – rovom meg, mintha tényleg a diákom lenne. Nem mellesleg nem tetszik nekem ez a csípős megjegyzése. Még megjátssza itt nekem, hogy tényleg nem tetszik neki ez a figyelem, hah!
Meglepődők azon, amit következőleg felvet. Majdnem megállok és leengedem őt a vállamról, mert igazán nem vagyok az a személy, aki bárkire is rákényszerít valamit. Aztán eszembe jut, hogy valójában nem vagyok ilyen, de most nem önmagamat adom. Így ignorálom a megjegyzését, mert nincs semmilyen okos megjegyzésem erre, bunkó válaszokon kívül. És mint mondottam korábban, nem óckodom az ilyesmitől, adtam elég csípős odaszólást Delilahnak már én is, de mindennek van határa. Egy nőt kényszeríteni olyan dologra, amit nem akar egy ilyen határ.
Megölni őt ezek szerint nem tartozik ebbe bele, gondolom sötéten. Megrázom a fejem, ez a mozdulat pedig azt eredményezi, hogy arcomat a derekához simítom egy párszor.
Miután másodszor is felteszi kérdését, elgondolkozom. Vajon túlzásba vittem volna a távolmaradást annyira, hogy Delilah elvesztette bennem az érdeklődését? Lehetséges, hogy azóta már meg is tetszett neki valaki más és mostanra már csak egy idegesítő rosszfiú lettem a számára? Fogalmam sincs, hogy az olyan lányoknál, mint a szőkeség hogy szokott működni az ilyesmi. Tulajdonképpen arról sincs fogalmam, hogy más lányoknál hogyan szokott menni az udvarlás. Két rálátásom van erre a témára: Maia és a húgom. Utóbbi… nos, nem éppen tud segíteni a szerelmi „problémáimban”. És tulajdonképpen előbbi sem, tekintve, hogy még egyszer sem beszéltem neki Delilahról. Tudatosan.
El is engedem inkább ezt az egész gondolatmenetet és meggyőzőm magam arról, hogy ha meggondolta magát őfelsége, ha nem, rá tudom venni arra, hogy velem jöjjön a vásárra. Visszaszerzem a lelkesedését a kis évődésünk iránt és minden visszakerül a normális kerékvágásba. Csak nem sértődött meg annyira, hogy visszafordíthatatlan legyen a dolog!
- Vagy ha viselkednél, akkor sem lennék veszélyben – mondom vissza neki viccelődve, remélve, hogy megint sikerül felpaprikázni.
Ismét megrázom a fejemet, amikor megkérdezi, hogy minden rendben van-e. Semmi sincs rendben – de nem most fogok ezen depressziózni. Már előre beírtam a naptáramba, hogy mikor lesz ilyesmire időm, de az is biztos, hogy nem neki fogok beszélni a tépelődésemről.

Elengedem őt, majd pillantásom most először vetem arcára, mióta felkaptam, hogy elhurcoljam magammal… és úgy nézem, nem én vagyok az egyetlen, aki tépelődik. Úgy néz ki tényleg nagyon megsértettem azzal, hogy nem jelentkeztem a kis incidensünk után rögtön. Tovább fürkészem arcát és minden kis rezdülését próbálom megjegyezni. Elraktározni. Megfejteni később. Ki kell őt ismernem legalább olyan jól, mint a saját tenyeremet. Tudnom kell előre mit gondol, mielőtt megfoganna a fejében az ötlet. Most amennyire fel tudom térképezni a helyzetet és megjegyzem habozását, úgy néz ki tényleg mérges rám. Talán még sincs minden veszve, gondolom, amikor az enyémbe helyezi kis kacsóját. Ujjaimmal finoman rászorítok, amolyan bátorításként, hogy jól döntött.
Vagy nem – mindenki maga döntse el.
- Áh, szóval itt bujkált – mondom finomabban, ahogy megbököm az arcát, mosolyának egyik hajlatában. Közben próbálok figyelni lépteimre is, nehogy lebucskázzak a lépcső aljára. – Ez az igazi karácsonyi szellem!
Ahogy tovább furakodunk a tömegen, néha-néha hátrapillantok, hogy lássam megvan-e még. Persze, azonnal tudnám, ha elveszne, de furcsának tartom, hogy ezúttal nem zaklat az ezer kérdésével. Egy pillanatig elgondolkozom ezen, én magam is gondolataimba merülve. Aztán két lépéssel a kocsiban vagyunk és én közelebb húzom magunkat az ajtóhoz. Majd teljesen szembe fordulok vele. Amikor felpillant rám, szembesülök csak azzal, hogy mekkora is a magasság különbség közöttünk. Bár ezt eddig is tudtam, ilyen közel állva egymáshoz vehető észre igazán.
Amikor majdnem nekiesik egy másik embernek, szorosabbra fogom ölelő karomat a válla körül. Majd hagyom, hogy a hangosbemondó elmondja a következő megálló nevét és csak utána billentem a fejemet irányába. Pillantásunk összefonódik ebben a kis térben, ebben a bensőséges helyzetben. Szinte érzem kávé illatú leheletét az arcomon. Tekintetem egy pár másodpercig végigszánkázik arcának vonásain, hogy aztán újra megpihenjen a szemein. Aztán észbe kapok és szemöldökeim megereszkednek, ahogy gondolatban helyre rázom magam, hogy visszatérjek a valóságban. Majd azon nyomban össze is húzom őket.
- Ha tényleg nagyon fáradt vagy, akkor inkább hazaviszlek. Nincs értelme a szórakozásnak, ha az egészséged rovására megy – mondom komolyan. Majd szemöldökráncolásom még jobban elmélyül, amikor rájövök, hogy úgy hangzok, mintha a barátja lennék, vagy ilyesmi, aki aggódik érte. Inkább elfordítom az arcomat, és pillantásom az útvonalunkra esik. – Még egy pár megálló és ott leszünk. Hacsak – nézek vissza rá, de kerülöm a közvetlen szemkontaktust – nem gondoltad meg magad. Előbbi megjegyzéseiddel ellentétben – mondom egy fanyar mosollyal, ami leginkább nekem szól, hogy már megint kezdem kicsit elengedni magam, de nem tudom megállni, hogy ne tegyem hozzá a következő szavakat - nem vagyok az a fajta, aki bárkit is akarata ellenére kényszerít. Ha haza akarsz menni, csak szólj.

▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵



A boy is born with a broken heart.
The only way he knows how to keep going is to keep going forward.

Vissza az elejére Go down
Delilah Vaughn
Kiválasztott

Hozzászólásaim száma :
43
Chatkép :
the second lesson ;; Delilah & Reid Tumblr_inline_o8wauiRkvK1t9hpw0_500
Szerepkör :
washingtoni lakos
Pártállás :
  • Semleges

play by :
elle fanning
User név :
lilah
Őt keresem :
the more that you say, the less I know
Wherever you stray, I follow
the second lesson ;; Delilah & Reid Aa6ccaf2180c58776cff381cc5e5ae1b460fa58d
I'm begging for you to take my hand
Wreck my plans, that's my man

Kedvenc dal :
once upon a dream
Life was a willow and it bent right to your wind
Tartózkodási hely :
Washington DC
Korom :
21
Foglalkozásom :
egyetemista - belső építészet



                         @Delilah Vaughn  
íródott • Szomb. Jan. 16, 2021 6:50 pm
 

Reid Wallace felhasználónak tetszik ez a poszt

[


Reid&Delilah

it's the most wonderful time of the year

- Semmi probléma az agyammal köszönöm szépen... Ám sajnos nem tudom miért is tévesztesz össze egy rongybabával! - vágok vissza epésen a megjegyzésére - Tudod, ha el akarsz vinni valahova akkor, nem is tudom... megkérhetnél? Tudod, ahogy a felnőtt nagyfiúk szokták?
Na nem mintha nem élvezném a helyzetet valahol mélyen... Vagy talán nem is olyan mélyen, de azt hiszem azok után ahogy az utóbbi időben bánt velem nem feltétlenül kell tudnia. Éppen ezért nem simulok bele a helyzetbe olyan hamar mint ahogy mondjuk két hete tettem volna. Lehet egy reménytelen naiv lány vagyok, de nekem is van önérzetem.
- És ha nekem nem tetszik? Azzal mi van? - kérdezek vissza, miközben próbálom a kezeimmel megtámasztani magam a hátán, hogy kissé tompíthassam a ringatózást. Nem jellemző rám a tengeri betegség, de úgy érzem hamar vége lenne a mai esténknek, ha ne adj´ isten kiadnám azt a kevés ebédet amit ma legyűrtem két esszékérdés között. A méreteimre tett megjegyzés pirulásra késztet, de szó nélkül hagyom a dolgot. Nem tudom mit feleljek erre, hiszen van benne igazság. Nem mindenkinek lehetnek méretes hosszú combjai és születhet egy világbajnok kosárlabdás magasságával. - És ezzel visszatértünk az előbbi kérdésemre... Eszedbe sem jutott megkérdezni, hogy elmennék e veled... nos hová is pontosan?
Nem mintha számítanék érdembeli válaszra. Kezdem megszokni, hogy hogyha Reidről van szó akkor a kérdőjelek úgy repkednek a levegőben mint a kas körül dongó méhek. Mindenesetre nem adom fel, talán előbb utóbb kifárasztom annyira, hogy már csak azért válaszokat adjon hogy végre befogja a számat. Tökéletesen kidolgozottt terv, ha engem kérdeznek.
Igyekszem óvatos lenni a kalimplálással, de végül csak azt érem el,  hogy teljesen lefogja a lábaimat. Mélyvörösre pirulva próbálok nem arra koncentrálni, hogy gyakorlatilag magához öleli a combjaimat és hogy milyen érzés ahogy keze finoman, ám határozottan pihen a bőrömön. Pontosabban a harisnyán... És nem tudom elmondani, mennyire hálás vagyok azért, hogy egy combközépig érő ruhát választottam, tehát még ebben a nevetséges helyzetben sem lóg ki semmim.
- Esetleg, ha letennél, nem lenne veszélyben semmilyen testrészed... De tudod... Ez csak egy ötlet... - mondom megjátszott könnyedséggel, miközben megtámasztom a könyökömet a hátán és a tenyrembe simítom az arcomat. Beletörődöm a sorsomba és az út további részében nem ficánkolok. Először is mert minden ellenére tényleg nem szeretném bántani, másrészről kissé tartok attól mit tenne, ha tovább rakoncátlankodnék... Az a szoknya hamar feljebb csúszhat és így is rengetegen bámulnak, köztük nem egy ismerős, akikről tudom hogy holnap hosszan és fárasztóan fognak faggatni.
- Baj van? - kérdezem, amikor megtorpan egy pillanatra, aztán tovább megy. Ismételten nem igazán várok választ, de nem lennék önmagam ha nem érdeklődnék. Valamiért fontos számomra, hogy tudja hogy törődök vele. Még akkor is, ha látszóleg képtelen elhinni, hogy ez lehetséges lehet egy ilyen "elkényeztetett kislánytól". Bár le kell szögeznem, nem sokkal idősebb nálam, szóval határozottan kikérem magamnak a fölényeskedést.
Amikor újra megáll kicsit ficánkolva próbálom felmérni a környezetet. A metró... Kissé zvarodottan pislogva várok, hogy most mi következik. Hová tartunk? Mielőtt azonban megkérdezhetném, kezei fogást váltanak és szorosan a testéhez simulva ereszkedek le a földre. A karjaiba kapaszkodva várom hogy újra megtaláljam az egyensúlyomat, majd egy pillanatot sem habozva ellépek tőle, éppen abban a pillanatban amikor ő is így tesz. Nem egyszerű, és legszívesebben pont az ellenkezőjét tettem volna, de hosszú volt ez a két hét és minél többet gondolkodom a viselkedésén és távolságtartásán annál inkább felmegy bennem a pumpa. Miért csinálja ezt folyamatosan? Mégis mit ártottam? Igyekszem a bennem kavargó érzéseket és gondolatokat távoltartani a tekintetemtől, ami még mindig az övén időz, de nem tudom milyen sikerrel.
Hálás vagyok amikor megszólal és a keze intését követve elnézek róla.
- Rendben - mondom egy halvány mosoly kíséretében az arcomon. Amikor felém nyújtja a kezét egy pillanatra eljátszom a gondolattal, hogy elutasítom. Talán jót tenne, ha látná, hogy velem nem lehet szórakozni... De mégis, most megint itt vagyunk. Szemmel láthatlag időt szeretne velem tölteni és végeredményben nem ez a lényeg? Mindenesetre nem sietem el a dolgot, pár pillanatig hagyom főni a saját levében mielőtt a hatalmas tenyérbe simítom az enyémet és engedem, hogy levezessen. Az aluljáróba, majd a megállóba. A gondolataimba merülve, szótlanul sétálok mellette, ami talán meglepetést okozhat neki. Figyelem a mellettem sétáló embereket, illetve a metró útvonalát is igyekszem magam elé idézni, hátha rájövök mit tervez, de hirtelen olyan fáradtnak érzem magam, hogy nem sokra jutok.
Annyira elmerülök, hacsak közben nem vonja magára a figyelmemet, hogy hirtelen arra eszmélek, hogy már a metrókocsira szállunk fel és Reid karjai körülöttem és magához ölel. Meglepetten kapom fel a fejem és nézek újra a szemébe. Ajkaimon apró mosoly, a nyakam kissé kényelmetlen szögben de nem foglalkozom vele. Felajánlása pillanatában meglódul a metró és gondolkodás nélkül ölelem át a derekát, hogy egyenesben tartsam magam és ne zuhanyjak neki egy mögöttem ácsorgó embernek.
- Köszi - mondom, majd tekintetemet a metróútvonalára fordítom - Igazán megoszthatnád végre hova megyünk... Már kicsit fáradt vagyok a nyomozgatáshoz!

... ; zene ; Cute   
x x x









visions are seldom all they seem
I know you I walked with you once upon a dream. I know you that look in your eyes is so familiar a gleam • • • •

Vissza az elejére Go down
Reid Wallace
Begyüjtõ

Hozzászólásaim száma :
41
Chatkép :
the second lesson ;; Delilah & Reid 33d5890797054783ee2150a9a9b354887b1f1bab_00
Szerepkör :
az elsõ begyüjtõk egyike
Pártállás :
  • Szimpatizáns

play by :
⇴ Bob Morley
User név :
⇴ zsófi.
Őt keresem :
the second lesson ;; Delilah & Reid Delilah-reid-2
▹ sweet temptation
Tartózkodási hely :
⇴ Washington D.C.
Korom :
26
Foglalkozásom :
⇴ tanuló/fotográfus



                         @Reid Wallace  
íródott • Szomb. Jan. 02, 2021 12:21 am
 


Delilah & Reid
'tis the season after all...

A kis sikoly mi elhagyja a torkát csak olaj a tűzre csínytevésemben és egy széles vigyorral indulok meg célom felé.
- Nem egyértelmű mit művelek? - kérdezem kissé cinikus hangnemmel. - Azt hittem te vagy az évfolyamodon a legokosabb diák. Ezekszerint kicsit túlértékeltek... - mondom játékosan, de magamban közben megforgatom a szemeimet.
Ennél cikisebb még én sem lehetek... még ha meg is játszom magam.
- A-a, azt már nem - mondom, amikor felszólít, hogy eresszem el. - Így sokkal jobban tetszik nekem. Olyan kicsi vagy akár zsebre is vághatnálak. Legalább nem kell visszafognom a lépteimet, hogy te lépést tudj tartani velem.
Nevetve megrázom a fejem, ahogy tovább ficánkol, mintha ez bármit is segítene abban, hogy kiszabaduljon szorításomból. Gyengéden, de határozottan tartom háta alján egyik kezemmel, míg a másik lábainak térdhajlatán pihen. Egy pillanatra elkalandozok, ahogy felfedezem megint csak mennyi különbség van az én érdes, kemény tenyerem és az ő puha bőre között. Aztán visszarántom magam a valóságba, amikor egy srác, akit csak látásból ismerek a campusról odafütyül nekünk. Egy gunyoros mosollyal intek egyet felé, majd folytatom az utam a metróhoz.
- Óhohó! - szólalok fel hirtelen, ahogy teljesen átkarolva combjait lefogom a lábait. - Csak óvatosan ezzel a kalimpálással, még a végén valami olyat találsz el, ami fontos lehet a jövőben...
Egy sejtelmes mosoly húzza felfelé szám sarkait. Ebben a pillanatban azt kívánom, hogy bárcsak láthatnám az arcán a pírt, amiben 100%-ig biztos vagyok, hogy ott díszeleg most. Aztán megtorpanok saját magamon. Még hogy azt kívánom? Mégis mi ütött belém?
Puffogok magamban és megrázva a fejemet, újraindulok most már meghosszabítva a lépteimet. Természetesen, hiszen ez már egy fellelhető minta a kapcsolatunkban, nem válaszolok a feltett utolsó kérdésére. Meg persze, azért sem, mert szeretem bosszantani őfelségét. Amint azonban megérkezünk a metró torkához, az az a lépcsőhöz, ami levezet a sötétségbe megállok.

Egy pillanatig elgondolkozom a következő sakklépésemen, de aztán gondolatban megrántom a vállamat. Elvégre eltelt két hét, igazán nem lehet nagy gond ebből... úgy érzem kellő távolságot tartottam tőle, hogy újra felépíthessem a falakat, amikkel megvédem magam a szőkeségtől. Megint fujtatok egyet a gondolatra, hogy pont Delilah lenne az, aki képes a mélyembe hatolni. Azonban két héttel ezelőtt nagyon közel került ahhoz, hogy elérjen egy bizonyos pontot bennem... Most azonban már felkészültebb vagyok.
Így úgy döntök, hogy leengedem a Kiválasztottat a vállamról. Óvatosan teszem vissza a lábait a földre, miközben testünk szorosan egymáshoz simul, súrlódik. Bár ez a téli öltözékünkkel annyira nem nagy élmény, mintha esetleg kevesebb ruha lenne rajtunk.
Amint ismét biztosan áll a lábán, egyet hátralépek. Tekintetemet azonban nem vonom el róla. Kezemmel leintek a lépcsők felé.
- Erre megyünk tovább.
Egy pillantig tovább hezitálok, de aztán óvatosan a kezefelé nyúlok. Hagyok neki elég időt arra, hogy elutasítson, ha akar. Ha nem teszi, akkor a kezembe veszem az övét és így indulok le a metróhoz. Mivel már kora este felé jár az idő az emberek nagy része errefelé kavarog, és biztos vagyok benne, hogy sokan úgy szintén a vásár felé tartanak. Így elég közel és lassan sétálunk egymás mellett míg be nem lépünk a vonatba, amikor az megérkezik. Renteg emberek tolakodja fel magát a kocsiba, így egy újabb pillanatnyi gondolkodás után átölelem Delilah vállát és magamhoz vonom őt.
- Kapaszkodj belém, ha szeretnél! - mondom csendesen, csakis az ő füleinek szánva mondatomat.
Ezek után hamarosan bejelenti a hangosbemondó merrefelé is indulunk és neki kezdünk arrafelé zötyögni. Fejemet felemelve csekkolom, hogy megfelelően haladunk-e a megálló felé, ami majd elvezet célunkhoz. Közben kissé... furcsán érzem magam, mert nem igazán tudom, hogy mit kéne mondanom a lánynak, akit bizalmasan tartok a karjaimban.

▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵



A boy is born with a broken heart.
The only way he knows how to keep going is to keep going forward.



A hozzászólást Reid Wallace összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Jan. 16, 2021 9:17 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Delilah Vaughn
Kiválasztott

Hozzászólásaim száma :
43
Chatkép :
the second lesson ;; Delilah & Reid Tumblr_inline_o8wauiRkvK1t9hpw0_500
Szerepkör :
washingtoni lakos
Pártállás :
  • Semleges

play by :
elle fanning
User név :
lilah
Őt keresem :
the more that you say, the less I know
Wherever you stray, I follow
the second lesson ;; Delilah & Reid Aa6ccaf2180c58776cff381cc5e5ae1b460fa58d
I'm begging for you to take my hand
Wreck my plans, that's my man

Kedvenc dal :
once upon a dream
Life was a willow and it bent right to your wind
Tartózkodási hely :
Washington DC
Korom :
21
Foglalkozásom :
egyetemista - belső építészet



                         @Delilah Vaughn  
íródott • Hétf. Dec. 28, 2020 12:17 am
 

Reid Wallace felhasználónak tetszik ez a poszt



Reid&Delilah

it's the most wonderful time of the year

Minden frusztráltságom a tanulásba és az erőm képzésébe fojtottam. Azt hinné az ember, hogy miután valaki majdnem lezuhan egy toronyból és egy másik bizonyos illető megmenti az életét, majd a hátán cipeli le az említett toronyból az jelent valamit... Nem, nem gyűrűre és fehéruhára gondolok, de biztosan nem is arra, hogy Reid úgy kerüljön, mintha valamilyen rendkívül fertőző betegségben szenvednék. Vagy hogy úgy csináljunk mintha nem is történt volna semmi. Persze, azon ritka alkalmakkor amikor egyáltalán hajlandó volt egy köszönésnél többre szóbaállni velem, akkor elfojtottam a keserűségem és normális voltam. Tüntetőleg igyekeztem minden másra koncentrálni és nem a lelkemre venni a távolságtartást. A második hét közepén már én is kerültem őt azt hiszem... Nem húztam az időt, nem néztem felé és volt olyan is, hogy elslisszantam mielőtt megszólíthatott volna. Persze, akartam vele lenni, de mélységesen zavarba hoztak azok az ölelések és érintések amiket meggondolatlanul osztottam meg vele... Mégha a halál torkából is rántott vissza, lehetséges hogy átléptem egy határt és mindent eltoltam.
A verkli csak pörgött és pörgött az elmémben, átrágva az összes lehetséges forgatókönyvet és lehetőséget, egészen addig amíg belesajdult a fejem és ingerülten csaptam be az előttem heverő könyvet. Káprázó szemekkel néztem ki az ablakon és nem mondanám hogy meglepett a látvány: esteledik. A beadandóval nem sokat haladtam, viszont helyette megint az őrület szélére hajszoltam magam. Sóhajtva összepakoltam a cuccaimat, majd belebújtam a kabátomba, leadtam a könyveket amikre nem volt szükségem és hazafele indultam. A csípős szél pírt varázsolt az arcomra, a hajam lágyan hullámzott mögöttem, miközben zsebre dugott kézzel kiléptem a könyvtár elé. Lehunytam a szemem és mély levegőt véve élveztem, ahogy a hideg beszivárgott a kabátom alá és segített a fejfájásomon. A vállamban a feszültség is lassan oldódi kezdett és valamivel kellemesebb gondolatok kezdtek járni a fejemben ahogy a kapuhoz értem. Vacsora... Edzés Tatival... Reid mosolya... Az igazi, ahogy magamban hívtam... Ahogy magához ölel... A hangja ahogy hercegnőnek hív...
Ó várjunk, tényeg valaki megszólított. Picit meglóduló szívvel torpantam meg, majd meglepetten fordultam Reid hangjának irányába. Már éppen emeltem volna a kezem hogy integessek egy kedves mosoly kíséretében, amikor hirtelen megindul felém. Fél szemöldökömet felvonva figyelem ahogy megrogyasztja a térdeit... Egy szempillantás múlva már azon kaptam magam hogy meglepett sikkantás hagyja el a torkom, ahogy a válla a hasamba fúródik, majd fakrasszemet nézek a hátával.
- Héééé... Mégis mit művelsz? - kérdezem döbbent nevetés, majd igyekszem felkönyökölni. Ficánkolva próbálok kiszabadulni - Reid! Tegyél le!
Persze a nevetés nem segít a célom elérésében, ebben biztos lehetek. Nem kicsit vagyok összezavarodva és azt hiszem előbb utóbb ki fogom törni a nyakam a hirtelen hangulatváltozásoktól és az éles váltásoktól, ahogyan viszonyul hozzám
- Második lecke? Neked teljesen elment az eszed! - mondom vigyorogva, miközben a lábammal kalimpálva próbálom jobb belátásra bírni, persze vigyázva hogy ne rúgjam hasba - Hová viszel?!

... ; zene ; Cute   
x x x









visions are seldom all they seem
I know you I walked with you once upon a dream. I know you that look in your eyes is so familiar a gleam • • • •

Vissza az elejére Go down
Reid Wallace
Begyüjtõ

Hozzászólásaim száma :
41
Chatkép :
the second lesson ;; Delilah & Reid 33d5890797054783ee2150a9a9b354887b1f1bab_00
Szerepkör :
az elsõ begyüjtõk egyike
Pártállás :
  • Szimpatizáns

play by :
⇴ Bob Morley
User név :
⇴ zsófi.
Őt keresem :
the second lesson ;; Delilah & Reid Delilah-reid-2
▹ sweet temptation
Tartózkodási hely :
⇴ Washington D.C.
Korom :
26
Foglalkozásom :
⇴ tanuló/fotográfus



                         @Reid Wallace  
íródott • Vas. Dec. 27, 2020 11:43 pm
 


Delilah & Reid
'tis the season after all...

A Professor's Gate előtt, a kapu egyik oszlopának dőlve várakozom karbatett kézzel, laza testtartással. Néha-néha az órámra tekintgetek, de nem aggódom igazán. Biztos vagyok benne, hogy a prédám hamarosan megérkezik.
Gondolataim elkalandoznak a múlt eseményei irányába, ahogy tekintetem a kifelé áramló hallgatókat böngészi.
Már vagy két hete, hogy Delilah majdnem kiesett a toronyból a romantikusnak szánt kis kiruccanásunk alkalmával. Azóta találkoztunk egyszer-kétszer (illetve többször is, csak arról ő nem tud), de mondhatjuk, hogy igyekeztem kicsit kerülni őt. Még össze kellett szednem magam azok után, ami akkor történt. Helyre kellett igazítanom a maszkomat, mert kissé elcsúszott. Őszintén nem tudom a mai napig, hogy hogyan is érzek egyes pillanatokkal kapcsolatban. Mint például mikor mélyen a szemébe nézve megígértem neki, hogy vigyázok majd rá. Vagy amikor mielőtt elköszöntünk volna egymástól többször is magához ölelt. Mintha ez lenne közöttünk a normális...
Már persze én is megérintettem őt nem egyszer az elmúlt alkalmak során, de... valahogy mégis kicsit másmilyennek érzem ezt. Valahogy az agyamban jobban helyre tudom tenni azt, hogy mondjuk én átkarolom őt, minthogy ő dönt úgy, hogy csak a semmiből magához von. Persze meg akarta köszönni, hogy megmentettem... ami önmagában már roppantul kínos, így végképp nem akartam belemenni ebbe a hálálkodásba. Olyan gyorsan hagytam el a helyszínt, amennyire tudtam. Így csak akkor találkoztunk, amikor 'véletlenül' egymásba futottunk az egyetemi kávézóban, illetve azon a pár óránkon, ami közös. Ezeket próbáltam rövidre fogni, és csak pár szót váltani vele, ami eddig is megszokott volt közöttünk. Azonban tisztában voltam vele, hogy ideje abba hagynom a bújdosást és lépnem kell előre egy újabbat a lány bizalmának elnyerése felé. Úgy terveztem, hogy kihasználom a pár nappal ezelőtt felállított karácsonyi vásárt a következő kis 'kalandunkhoz'.
Merengésemet egy pillanattal később eltereli egy szőke üstök, ahogy boldogan lobogva tulajdonosa után kifelé igyekszik a kapun.
- Hercegnő! - szólítom meg.
Épp csak annyi időt hagyok neki, hogy megforduljon, majd rögtön meg is rohamozom a lányt. Eléérve beroggyasztom térdeimet, és vállamat a hasába nyomva - amennyire finoman ezt lehetséges - felkapom őt, átvetve karcsú alakját a vállamon.
- Azt hittem már soha nem lesz vége a stréber kisasszony virrasztásának! - mondom jó kedvűen és csak éppen hogy megállom, hogy ne csapjak a fenekére.
Reakciójától függetlenül fütyörészve indulok neki az úton a metró aluljáró felé. Remélem, hogy őfelségét nem fogja igazán zavarni, hogy a söpredékkel együtt használjuk ki a tömegközlekedés előnyeit ebben a latyakos, rideg időben.
- Eljött az ideje a második leckének, csinos diákom! - jelentem ki kicsit sem visszafogva hangomat, ami hol nevetést, hol meglepődött hangokat vált ki a járókelőkből körülöttünk.

▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵▵



A boy is born with a broken heart.
The only way he knows how to keep going is to keep going forward.



A hozzászólást Reid Wallace összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Jan. 15, 2021 10:34 pm-kor.
Vissza az elejére Go down



                         @Ajánlott tartalom  
íródott •
 
Vissza az elejére Go down
 
the second lesson ;; Delilah & Reid
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
I N G O D W E T R U S T ❞ :: • Városunk, Washington, D.C.
amerika fővárosa
 :: Belváros
-
Ugrás: