Bólintok aprót, épp csak előrebiccen fejem, de ez is nyilvámnvalóan elég ahhoz, hogy jelezzem számára: tudomásul vettem, hogy nemrég beszéltek. Fogalmam sincs arról, hogy a családtagjaim kikkel és mikor intéznek telefonhívásokat, s bár ezt elég kellemetlen bevallanom magamnak, de mégis igaz: megszoktam így. A gyermekeim már jócskán kinőttek abból a korból, amikor egy kakaó felett mindent megbeszélnek az anyjukkal, s a férjem pedig.. nos.. inkább csak egy sóhajjal kieresztem tüdőmből a benne rekedt levegőt, s felvéve a kellemes csevegő, jó háziasszony szerephez tartozó maszkot elengedem ezen gondolataimat, s teljes mértékben Tatianára és a jelenlétére koncentrálok.
- Akkor biztosan így is lesz. - mosolygok, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga volna, s elállok az útjából, hogy beljebb fáradhasson én pedig becsukhassam az ajtót magunk után.
- Természetesen! Nem is tudom miért nem ajánlottam fel magam. És nem, nem zavarsz! - nevetek fel kissé zavartan. Nincs ebben semmi tettetés, kicsit tényleg elmértem az ajánlkozást, s úgy nyilvánultam meg a lányom bizalmas barátnőjével szemben, mintha még mindig nyolcéveseket hívna át pizsipartizni, akik elől a legjobban rejteni a kamrában a kólát kell, mert különben sosem fekszenek le és nem csendesül el a ház. Pedig Delilah sem gyerek már és Tatiana is felnőtt nő, így a kávé jóval inkább adhatta volna magát, mint a tea.
A konyhába vezetem, a munkapult mellett mutatok helyet neki, s én magam pedig megkerülöm a pultot, hogy elővegyem a kapszulatartót és lehelyezzem Tatiana elé.
- Válassz nyugodtan, hogy milyet szeretnél! - jegyzem, s közben míg dönt, feltöltöm vízze a nespresso-masinát.
Félig hátrafordulok a vállam fölött a kérdésére. Először meglep, majd leesik a tantusz és elmosolyodom.
- Igen. Untam már a régit, gondoltam itt az ideje egy kis változatosságnak. - válaszadás közben leküzdöm a késztetést, hogy beletúrjak tincseim közé. Az túl kislányos lenne. Az pedig, ha visszakérdeznék, hogy szerinte jó döntést hoztam-e túl kétségbeesett. Hiszen a lányom barátnője.. én pedig elvileg híres vagyok arról, hogy nem hozok hirtelen döntéseket, s nem bánok meg utólag semmit. Nyilvánosan legalábbis semmiképp.

Henna && Tatiana

The single biggest problem in communication is the illusion that it has taken place.

Mai nap átlagosnak mondható, ahogy kinézek az ablakomon. Az oszladozó felhőket kémlelve máshova képzelem magam. Egy olyan helyre, nem is talán csak egy másik életbe, ahol ott van ő. Egy apró, alig hallható sóhaj hagyja el ajkaimat, a levegővel együtt távozik a gondolat is. Szeretem az életem és semmi pénzért se cserélném el. Ott van a mágiám, a boszorkányok, akikkel szövetségre léptem és a kis tanítványaim is, akik rohamos tempóban fejlődnek. Mégis néha úgy érzem valami hiányzik, amire képtelen vagyok rájönni. Egy térkép felett állok, kezemben a pengével, amivel megakarom vágni magam. Egyszerű helymeghatározó bűbájhoz készülök, amit megzavar egy jellegzetes hang.
- Hallo - veszem fel vagy az ötödik csörrenésre, meg se nézve ki volt a hívófél. A hangod kissé zaklatott, mégsem esem ki a szerepemből, meghallgatom mi nyomja a lelked. Egyetlen szó nélkül kapom magamra a pulóvert, míg a vállamhoz érintve tartom a készüléket.
- Ott leszek - biztosítalak róla, hogy egy órán belül beszélhetünk személyesen. Elköszönés nélkül bontom a kapcsolatot, miközben már a cipőimet keresem. A város másik végén laktok, így ha időben akarok érkezni egyből indulnom kell. Sajnálkozva nézek még utoljára az üres térképre és a földre hajított szikére. Majd holnap, vagy azután. Fél órával később már a ház előtt állok, megnyomva a csengőt egyből meghallom a jellegzetes hangot. Legnagyobb meglepetésemre a boszorkány helyett a felesége terem az ajtóban. Korán érkeztem volna? A sokkból felocsúdva, már beljebb is lépkedek, hogy a szokott helyen hagyjam kabátom és a cipőm.
- Igen, nem rég beszéltünk. Azt mondta nemsokára itt lesz - válaszolok zavartan. Meg sem fordul a fejemben, hogy miért egy órája ment el Aksel, mikor a rendelését délelőtt szokta kezdeni.
- Inkább egy kávét kérnék, ha nem baj nézek a nőre engesztelően, miközben egyenesen a nappali felé veszem az irányt. Nem kerüli el a figyelmem a dohányzóasztalon hagyott laptop és határidőnapló.
- Zavarok? Megvárhatom kinn is, ha ... - mutatok az ajtó felé, miközben újra szemben találom magam Eileennel - Új a hajad? - döntöm oldalra a fejem jobban szemügyre véve.

●●  ●●  by barb

Valamikor szerettem itt élni. A berendezés kiválasztásával hosszú órákat - napokat, megkockáztatom hogy akár heteket is - töltöttem, élveztem, hogy az otthonunkat a saját szájízemre alakíthatom. Persze nem arról volt szó - akkor még - hogy ne vontam volna bele a család többi tagját is, de nem tagadhatom, hogy irányítottam az ízlésüket, s nyilván olyasmi berendezési tárgyak és elrendezések közötti választási lehetőséget ajánlottam, amik mind tetszettek volna nekem.
Manapság idegenkedve tekintek még arra is, amit egykoron szerettem. Már nem érzem úgy, hogy kellemes érzés járja át a testemet, amikor belépek az ajtón, sokkal inkább csak akkor bizserget a jólét, hogyha távozom. Nem jó ez így, magam is tisztában vagyok vele, de olyan messzire elcsatangoltam már a boldogság mezejétől, hogy nem igazán találom a visszafelé vezető utat. Tán kenyérmorzsákat kellett volna szórnom képzeletben. Vagy bátran elfogadni, hogy ennek itt vége van.
Az ajtócsengő megszólalására a kanapén ülve kapom fel a fejem. Összecsukom az ölemben fekvő laptopot, majd akkurátus mozdulatokkal elhelyezem a dohányzóasztalon a határidőnaplómat pedig szintén bezárva a tetejére helyezem. A már kiürült kávéscsészémet és a hozzá tartozó alátétet felemelve indulok el az ajtó irányába, hisz útba esik az amerikai stílusú konyha pultja, időkiesés nélkül bele tudom helyezni a mosogatóba a szennyes edényeket.
Fél kézzel kiszedem hajamból a pillangócsattot, beletúrva frissbarna tincseim közé megigazítom a frizurám, hogy akárki áll a küszöbön ne az itthoni küllememmel fogadjam. A ruhazátaom úgyis irodai stílusnak megfelelő, nem öltöztem még át, mert úgyis lesz egy térgyalásom késő délután.
Kitárva az ajtót mosolyogva biccentek a küszöbn álló nőnek.
- Tudja, hogy jössz? Úgy egy órája elment itthonról, de hogyha megbeszéltétek akkor biztos nemsokára hazaér. Addig is.. kérsz egy teát? - kínálom Tatianát udvariasan belépési hellyel az ajtóból félreállva. Valahogy készpénznek veszem, hogy Delilah-hoz érkezett, így a lányom nevét nem is említve mondom neki mindazt, amit. Nem sejtem, hogy ez akár félreértésekre is adhat okot. S nem csak nekem.