A Krakowski-klán washingtoni ágának üdvöskéje vagy. Egész gyerekkorodban azt szajkózták, hogy nincs nálad jobb, és te rá is szolgáltál minden dicséretre, minden elismerésre, amit valaha kaptál.
Tudod, egész életemben úgy tekintettem rád, mint egyfajta fénylényre. Neked köszönhettem, hogy nekem nem kellett túlteljesítenem, hogy megelégedhettem a középszerrel. Oké, bőven eleget hallgattam, hogy miért nem vagyok olyan, mint te, de mivel te már olyan voltál, mint te, nekem már igazából annyira nem kellett olyannak lennem, érted?
Tudom, hogy amikor engem Lengyelországba küldtek, rád még nagyobb nyomás nehezedett. Tudom, hogy mióta apa meghalt, te vetted át az amerikai irányítás egy részét. Tudom, hogy anya erején felül teljesít azért, hogy pozícióba hozzon, bár minden bizonnyal pozícióba kerülnél akkor is, hogyha nem tenne semmit, egész egyszerűen azért, mert te ilyen vagy. Biztosra veszem, hogy apa Krakowski-pecsétgyűjűre tökéletesen illik az ujjadra.
És tudod, semmit sem irigylek tőled. Mert nem kívánhattam volna magamnak jobb testvért nálad, mert annak ellenére, hogy mennyire elmaradtam tőled, te mindig is kiálltál értem, mindig is a gondomat viselted. És figyelj, tökre megértem, hogy mióta Lengyelországba szakadtam, egyáltalán nem kerested a társaságomat. Értem, hogy nem akartad, hogy... bemocskoljalak.

Az egészben csak az a szar, hogyha tudnám, hogy miattad volt ez az egész, hogy te erőszakoltad meg azt a lányt, hogy miattad lettem pária, akkor minden bizonnyal nem magamban keresném a hibát.