Nincs benned rosszindulat Aksel felé, ezt ő maga is tudja. Valahogy az első pillanattól kezdve egyértelmű volt, hogy nem akartok ártani egymásnak, és az is, hogy kimondatlanul is barátságot kötöttetek egymással. Olyasfajta köteléket, amit nem akar majd egyikőtök sem megsérteni: teljes biztonság - ritka az efféle kapocs nő és férfi között, különösen érzelmek és vonzódás nélkül. Aksel a prakszisa lévén pontosan tudja milyen különleges helyzet ez, és őszintén úgy véli, a barátságotoknak az egyik alapja a mágiátok, amely valamilyen módon reagál a másikra. A képességével érzi ezeket a finom rezgéseket, amik olyan ritkák, és olyan fontosak.
- Köszönöm - sokat jelent a számára, hogy ráhagyod mindezt, hogy nem kell “küzdenie” azért, hogy ő beszélhessen a lányával a veszélyekről, amit akaratlanul is, de elszabadítottatok. Ő maga, Te és Delilah… Mindhárman a részesei vagytok, de Aksel önmagát hibáztatja leginkább, elvégre ő az apafigura, neki kellett volna jó döntést, helyes döntést hozni, nemigaz? Leteszi a villáját és a poharáért nyúl, kortyol egyet a borból, melynek savassága szinte édeskéssé válik a nyúl aromájától. Folytatná ő ezt a témát, hiszen időről időre szüksége van arra, hogy megnyugtasd a lelkét, elhitesd vele, minden rendben van és rendben is lesz, bármi is történjen, és újabban erre csak Te vagy képes. De persze ennek nincs semmilyen romantikus töltete, csupán az az oka, hogy a házassága nem áll éppen a legstabilabb lábakon, és ezt bármennyire nem akarja kimutatni, azért mégis csak nyomot hagy rajta. Mindannak ellenére, csendben marad, amikor azt mondod, önmagadról akarsz beszélni, és kíváncsian pillant fel rád, a kezében lévő pohárban megszokásból futtatja a bort körbe, miközben a válaszodra vár. Nem áltatja magát, hogy éppen Te ne vennéd észre, amikor a kíváncsisága utat tör magának, és próbál beléd kapaszkodni a képességével. Azon kevesek egyike vagy, akikkel már nincs szüksége a fizikai kontaktusra, mert elég jól ismer téged hozzá, hogy kis távolságból is érzékelje az érzéseid rezgéseit. Aggodalmat vél felfedezni benned, amikor elkezd végigtapogatni, de egyelőre nem szólal meg, hagyja, befejezd a mondandódat, s végül megköszörüli a torkát. Meg kell emésztenie ezt az információt.
- Miért van szükség a pecsétre? Instabil volna az erőd? - szeretne tisztán látni, és jó analitikus lévén az alapoktól indul. A második kérdést szinte nem is gondolja komolyan, ám ahogyan hangosan kimondja, rájön, talán éppen belenyúlt a kellős közepébe ennek a témának. - Mikor oldottad fel legutóbb? - kérdeződködik aztán tovább: Te magad vallottad meg, hogy több ilyen alkalom volt már, Aksel pedig arra kíváncsi milyen gyakorisággal teszed ezt meg. Közben a kis “csápjai” még mindig téged térképeznek fel. - Gyanítom, nem véletlenül most avattál mindebbe be. Mivel tudnék segíteni szerinted? - teszi fel aztán az utolsó kérdését, ám kétségtelenül az érdekli leginkább, mit gondolsz, mi az amit ő tehetne, mire számítasz. Nem szeretné, ha irreálisan nagy elvárásaid lennének. Felemeli a villáját és eszik néhány falatot a vacsorájából, mielőtt újra rád pillantana.

maradok ott, ahol voltam:
egyedül;
szemben állok a Nappal

Nem is próbálja tagadni az aggodalmát, elvégre semmi értelme nem volna, ráadásul te túl jól ismered ahhoz, hogy ne vedd észre rajta mi is zajlik benne valójában. Mert tényleg ismered. Évek óta Te vagy az egyik legközelebbi és legfontosabb barátja és bizalmasa, és valahogy ez tökéletesen természetesen alakult ki köztetek, egészen rövid idő alatt, miután megjelentél nála. Már akkor érezte, meg fogod változtatni az életét, pedig még semmit sem tudott rólad, hogy mire is készülsz és mi fog történni a lányával. Sajnálatos mellékzöngéje azonban a történetnek mindaz, ami a családját érinti - erről ritkán beszél, neked legalábbis nem említi minden alkalommal, amikor beszéltek, mennyire szétcsúszott a feleségével és a gyerekeivel is a kapcsolata, bár talán látod anélkül is, hogy mondania kellene. Egyszerűen csak így történt. Az asszisztensével azonban nem beszélheti meg, hogy a lánya kiválasztott lett, Aksel maga is warlock, így hát ez a téma marad kettőtök között. Bánná? Semmiképpen sem. Megbízik benned. Talán jobban is, mint indokolt lenne. És tudja, ez mennyire zavarja a feleségét.
- Nagyon kérlek, ne próbálj úgy tenni, mintha a lebukás miattam fenyegetne - a hangjában érezhetsz némi élt, de nézd el neki, nincs jó passzban. Olyankor hív téged, amikor úgy érzi összeomlik. Normál esetben Grace rakta össze - régen -, de most vele nem ilyen egyszerű a helyzet. Persze nem pótlék vagy a számára, a feleségét amúgy is nehezen tudnád helyettesíteni, Aksel valójában törékeny. Talán éppen a képessége miatt, azzal, hogy oly sok negatív érzelmet hajlamos magára venni, gyakran szükségszerűen a hivatása miatt, néha egyszerűen kisiklik. Ezt persze gondosan rejtegeti, mindenki elől a környezetében, de Te, drága Tatiana, már megtapasztalhattad milyen is, amikor kibillen az egyensúlyból. Amikor az a rengeteg frusztráció a földre löki, és oda szorítja. Ilyenkor igenis segítségre szorul. Hogy hajlandó is e kimondani ezt az igényt? Nos, az attól függ, mennyire van éppen megzuhanva. És egyelőre a szavaid nem segítenek rajta - úgy érzi támadsz, pedig nyilvánvalóan nem. Némán folytatja a vacsorát, inkább ezt a megoldást választja minthogy valami sértőt vágjon a fejedhez, amit nagyjából azonnal megbánna. De tudod, eddig is figyelt, folyamatosan és állandóan.
- Tudom, hogy meg kell tudnia… - feleli aztán arra vonatkozóan, hogy be kell avatnia majd a lányát a pletykákba. - De kérlek, hadd mondjam el ezt én neki - teszi hozzá, újra rád pillant, miközben felemeli a poharát, majd belekortyol a fehérborba, miután körbefutatta a pohárban néhányszor. Tényleg szeretné ezt ő elmondani Delilah-nak, nem csak azért, mert szeretné, ha a lánya tudná, fontos neki és számíthat rá, hanem mert ő maga is szeretne beszélgetni vele, és ez újabban egyáltalán nem olyan egyszerű.
- Miről? - kérdez vissza, már kedvesebb hangsúllyal, s folytatja a nyúlragu elfogyasztását, miközben arra vár, hogy kibökd, mit is szeretnél vele megbeszélni.

maradok ott, ahol voltam:
egyedül;
szemben állok a Nappal

Valószínűleg nem nehéz kitalálnod, miért hívott ide, hiszen mindig ugyanaz a téma: az egyetlen lánya. Elvégre veled együtt adta Delilah-nak azt az erőt, amire a lány olyan nagyon vágyott már egészen kicsi kora óta, és ami miatt most olyan rettenetesen aggódik. És persze nem tudja, hogy Te ezt megérted-e biztosan egyáltalán, és ezt cseppet sem degradálóan érti vagy gondolja, azonban tény, hogy neked nincs gyereked. Ő pedig apa. És bolond, amiért hagyta, sőt előidézte a saját gyermeke számára a veszélyt. Melyik apa tesz ilyet… melyik?
Ahogy kitálalja az ételt, abban ugyanannyi precizitás rejlik, mint az élete minden más részében. Gyors, ám hatékony. Korábban, a város felbolydulása előtt ez egy jó stratégia volt, most mégis le kényszerült lassulni. Nem csak miattad, a házassága, a lánya, a fia és az asszisztense miatt is. Egyszerre minden arra kényszeríti, hogy ne tudjon tovább haladni, és ez megviseli, Te pedig vagy olyan tapasztalt, hogy látod rajta. És Te vagy az egyetlen, akinek igazán hagyja, hogy belé láss, mert bármennyire is nemet mondana, ha most ajánlanád a segítségedet, attól még a barátjának tart, olyan bizalmasnak, akire számíthat. Ezt bizonyítja a tény is, itt vagy.
Már melletted lévő bárszéken ül, bort töltött neked, s a tányérral együtt eléd tolta. Tulajdonképpen igazad van, és ezt tudja, de csak mélyen hallgat, miközben a poharában futtatja a könnyű fehérbort. Delilah valóban kivételesen tehetséges, látszik rajta mennyire eltökélt, mennyire meg akarja csinálni: a varázserejét az akarata alá hajtani, éppúgy mint minden mást. Ebben hasonlít rá.
- Tudod, hogy nem a mágiától féltem annyira - jegyzi végül meg, lassan, kissé szárazan. Az ellenállás köreiben pletykálnak, sok mindent, de az vitán felül áll, hogy Monaghan szervezkedik, mégha nem is látványosan. - Sokkal jobban aggaszt milyen sors vár rá, ha lebukunk - feleli aztán konkrétabban. Hiszen csak rá kell nézned, retteg a gondolattól, hogy a lánya meghalhat. Végül felemeli ő is a villáját, és nekilát a ragunak, amivel tökéletesen elégedett. A főzés az egyetlen, amiben a jelenlegi széthulló, kilátástalannak tűnő helyzetben is képes teljesíteni. Mert egyébként érzi a feszültséget magában, a Te nyugalmad pedig még hosszabb kontaktus nélkül is átragad rá a képességének hála.
- Komolyan nem aggasztanak a pletykák a begyűjtők, Tatiana? - valójában nem hiszi, hogy csak pletykák lennének, a vámpírkormányzóból kinézi, hogy speciális egységet képezzen és szervezzen bárki ellen, főleg, ha nem tudja mivel áll szemben. Márpedig úgy tűnt eddig még nem jöttek rá, mire is készül az ellenállás.

maradok ott, ahol voltam:
egyedül;
szemben állok a Nappal

A jobb kezem ujjai néhány percig türelmetlenül dobolnak az asztal lapján, amíg kicseng a telefon, s Te nem veszed fel. Beszélnünk kell! – vágom aztán rá, be sem mutatkozva, ám tudom, ilyesmre nincs szükséged, pontosan tudod miért hívlak, ki vagyok és mivel kapcsolatosan akarok beszélni veled. Mindig ugyanarról beszélünk, legalábbis a fő téma nem változik, minden mást a helyzet szül. Most például meginvitállak egy vacsorára, egyrészt mert egyedül vagyok a házban, a feleségem elutazott egy szakmai konferenciára, másrészt mert a főzés kikapcsol, és most túl feszült vagyok. A mai betegeim többségéből is a zavar és a türelmetlenség áradt, így nem meglepő, hogy mindez hatalmába kerített. Te, igent mondasz, én pedig megköszönöm és leteszem a telefont.
Ruganyos és sietős léptekkel indulok a konyha felé, és neki állok a főzésnek, miközben kibontok egy üveg jó minőségű fehérbort, hogy aztán előkészítsek minden alapanyagot, majd felkapom a kötényemet és egy könnyed intéssel zenét kapcsolok. Az elmúlt évek során egyre több alkalommal használom a mágiámat apróságokra, nem csupán arra, hogy felmérjem a pácienseim lelkiállapotát. A zaklatottságom lassan oldódni kezdett, ahogyan a zene és az étel előkészítése elvonja a figyelmemet. Próbálok nem törődni a szorító érzéssel, ami most ott van a mellkasomban, hiszen éveken keresztül mindezt a feleségemmel csináltam, vagy neki, nem pedig egy félig idegennek. Bár ez nem jó megfogalmazás Rád nézve, kedves Tatiana, mert nem vagy félig sem idegen, hiszen az elmúlt hónapok során sokkal több mindent tudtam meg rólad, mint azt korábban képzelni mertem. Alig veszem észre, hogy eltelik másfél óra, amikor már csengetsz, én pedig sietve a bejárathoz igyekszem, kitárva előtted az ajtót.
– Gyere csak, a konyhában terítek éppen – mondom miközben beljebb engedlek, hogy aztán előtted sétáljak vissza a konyhába, és tálalom a tésztát, a tányér közepére, Téged pedig valószínűleg nem lep meg, hogy mennyire precízen teszem mindezt, egészen addig, míg helyet nem foglalsz konyhaszigetnél, én pedig eléd teszem a vacsorát, majd töltök neked is a fehérborból, amely tökéletes passzol a nyúlhúsos raguhoz és a tésztához.
– Sajnálom, hogy iderángattalak – kezdem, ahogy magamnak is szedek az ételből, majd leveszem a kötényt. – De egyre inkább aggódom Delilah-ért – folytatom, és leülök a melletted lévő székre. Kedvellek, ám nem tudom, jó döntés volt-e belekeverni a lányomat mindebbe, főleg most, amikor a kormány egyre nagyobb erőkkel igyekszik megtalálni a Kiválasztottakat.

maradok ott, ahol voltam:
egyedül;
szemben állok a Nappal