Lelkes voltam, végső soron ez volt a dolgom, hogy az legyek és még véletlenül se tegyem tönkre a diákok, a hallgatók kedvét a saját szomorúságommal. Egyáltalán nem voltam letört, csak egy kicsit túlságosan fáradt, ezért jött jól az a kávé, amit vettem. Egy pillanatig sem esett nehezemre visszamenni oda és megmutatni a lánynak a büfét, ahol szert tehet erre a sötét energiadús aranylére, vagyis a kávéra.
– Sokkal finomabb, mint a kávéautomatás, ezt én is aláírom. – de sose hangoztatom, van amikor az ember arra kényszerül, mert túl nagy a sor a büfében és valakinek órát is kell tartania, nem csak sorban állni. Ha a hallgatóktól megköveteli az ember a pontosságot akkor neki is annak kell lennie és példát kell mutatnia.
– Biztosan találsz majd valamit ami elnyeri a tetszésed, elég választékos szakok vannak az egyetemen, akármilyen beállítottságú is legyél. – természetesen nem mentem volna el egy matematika tanárnak, vagy ilyesminek, mert én megőrültem a számok puszta gondolatától is, de ettől függetlenül felnéztem azokra akik reál beállítottságúak vagy egy kicsivel jobban érdekli őket, mondjuk a fizika.
– Én tanársegéd vagyok. – széles mosolyra húzom a számat, természetesen mindig nő egy kicsit a májam ha hallgatónak néznek, de ez ugye semmit sem jelent. Még direkt nem mondom el, hogy melyik szakon és milyen tantárgyból vagyok én tanársegéd. Egyrészt kíváncsivá akarom tenni őt, másrészt meg nem akarom befolyásolni őt, harmadrészt meg, ha sikerül meggyőzni, hogy esetleg jöjjön ide tanulni, már lesz egy aprócska nyert ügyem. Természetesen nem az élettől, az valószínűleg pofán fog csapni, ha rájön mi valójában már találkoztunk, csak ő nincs ahonnan emlékezzen rám.
– Az én nevem Wilhelm. – nyújtottam felé barátságosan a kezem, ám nem lett ebből semmi sem, mert szegényt meglökte valaki és el kellett kapnom őt, mielőtt térdre esne nekem itt. Azért még szorult belém némi udvariasság. Gyengéden eltoltam magamtól, hogy még véletlenül se legyen túl sok ideje kiszagolni engem. Ja várjunk, szerintem már rég szimatot fogott, szó szerint értve is.
– Nem esett semmi bajod ugye? – kíváncsiskodtam, csak akkor voltam hajlandó teljesen elengedni őt, amíg meg nem bizonyosodtam arról, hogy minden rendben van.

My blood runs cold
I’m the devil you know

Wilhelm & Elise

Mintha a lelkemben kialakuló kíváncsiság megtestesült volna és hozzá hasonlatossá vált volna. Mert persze, hogy léteznie kell annak a bizonyos visszacsapó karmának, ami őt pont hozzám vezérelte. Ahogy közeledett egyre erősebbé és erősebbé vált az a jellegzetes illat, amit csakis akkor éreztem, ha arra voltam kíváncsi, hogy rendben vannak a dolgai. Úgy értem nem bántják és remélhetőleg túléli a tinikorszakot is. Valahogyan nélkülem. Tudom, hogy iszonyat nagy felelőtlenség volt akkor ez az egész a részemről, és valószínűleg nagyon nagy baromnak gondolja azt aki annak idején bántotta őt; de vajon elhiszi, hogy mindezek ellenére emberként teljesen öntudatos vagyok… Biztosan nem vagy ha mégis, hát kételkedne.

Bár gondolom nem meglepő, ha a jó szokásomhoz híven távol maradok és ő talál rám. Nekem ugyanis van annyi előnyöm, hogy az arcára emlékszem. Ha tetszik ha nem. Viszont mindezek ellenére, nem kezdtem el meghátrálni előle, amikor köszönt nekem. Meglepett ugyan, de valahol mindig is sejtettem, hogy egyszer történik valami hasonló.
– Szervusz! – köszönök vissza határozottan és elhúzom a számtól a kávét. Ám mielőtt megkérdezhetném tőle, hogy miben is segíthetek neki, már ki is mondja milyen céllal jött ide hozzám. Megnyugszom ettől. Jobb, mintha azzal a szándékkal jött volna ide, hogy kérdőre vonjon, hol a nyavalyában voltam ennyi ideig.

– Persze, van néhány kávéautomata, viszont ha igazán jó kávét akarsz inni ami ébren tart, akkor a büfébe kell mennem. Gyere, onnan jövök, de meg tudom mutatni ha szeretnéd. – egyszerű ha önmagamat adom, ha nem feszengek a bőrömben miatta. Végtére is, semmi sem az ő hibája volt, hanem az enyém. Én nem tudtam kezelni akkoriban ezt az egész helyzetet, nem ő. De ettől függetlenül most a lábamra állok és tiszta fejjel igyekszem kezelni a helyzetet. Nem hagyhatom, hogy a gondolataim arcot öltsenek és minden érzésem leolvasható legyen az ábrázatomról. Kitartást Wilhelm. Ő is csak egy lány, mint bárki más, akit tanítasz.

– A nyílt napokra jöttél? – kíváncsiskodom, miközben igyekszem elvezetni őt a büféhez. Hiszen ha azt akarom, hogy ne én legyek a téma akkor muszáj beszéltetnem őt, kérdezgetnem, pontosan úgy, mintha egy rendes helyzetben is tenném. Hiszen ez se különb azoknál amik a napokban végbe mennek. Eredetileg ismeretlen arcok kerülnek ide, akiknek vagy sikerül felkelteni az érdeklődését vagy nem.

My blood runs cold
I’m the devil you know

Wilhelm & Elise

Nyílt napot tartott az egyetem, amelyre néhány kedves diák jóvoltából nekem is jönnöm kellett. Úgy gondolták ha egy tanársegéd is reklámozza az ő újságukat, akkor a leendő hallgatók közül kedvet kapnak és csatlakoznak, mert az milyen jó móka. Szóval beadtam a derekam, mivel nagyon kedvesek voltak és nem egynek közülük segítek a szakdolgozatával, elég érdekes lett volna, hogyha egyszerűen nemet mondok és cserben hagyom őket. Tehát itt vagyok az ő standjuknál és beszélgetek velük, addig amíg néhány középiskolás és esetleg jövendőbeli hallgatócsoport ide nem jön hozzánk. Nagyjából mindent elmondok, amit tudhatnak ma már nem tudom megmondani, hogy hányadára, de hasonló érdekes szöveget mesélek a kíváncsi diákoknak.
Szeretem ezt csinálni, viszont kezdem úgy érezni, hogy egy kávéra azért lehet, hogy mégis szükségem lesz, nem kellett volna elutasítanom a kedves Sarah-t, amikor felajánlotta, hogy nekem is hoz kávét. Nem számít. Így jártam.
Hiszek azonban abban, hogy az egyetemi újság (Miújság.zip) szerkesztő hallgatói most boldogulnak nélkülem is egy kicsit. Kell egy kávé. Szóval mindenféle bűntudat nélkül hagyom ott őket, mert tudom, hogy ügyesek és nem okoznak csalódást, elindulok a büfébe.
Tágas tér, székes asztalokkal, étel-itallal és persze kávégéppel, mert most nagyon kell az a kávé. Álmos vagyok. Természetesen nem az unalomtól, hanem attól, mert túl korán keltem és még Saya-t sem hagytam aludni, mert az ajtókat és a konyhában lévő szekrényeket nyitogattam, ha kellett ha nem, míg ő békésen szundikált. Szabadnapot kapott és ő ezt most úgy döntött kihasználja, vagy legalábbis az lett volna a célja, ha nem zavarom meg ebben.
– Egy caffé macchiato-t kérek, cukor nélkül, köszönöm! – gyorsan elmondtam, hogy miért is jöttem, miután sorra kerültem és nagyon hálás arccal fizetem ki a kávémat ha megkapom. Jó beismerem általában kérek cukrot a kávé mellé, de most kénytelen voltam szembe nézni a keserű igazsággal. Túl fáradt vagyok ahhoz is, hogy legyen időm a kávé ízlelgetésére. Szóval most inkább hatnia kellene, mintsem a napi cukoradag bevételt növelje nálam. Most arra semmi szükségem.
Kifele haladtam a büféből, amikor végre belekortyolhattam a kávémba. Megnyugtató volt, már visszafele haladtam a standhoz, ahol eddig is voltam, amikor megéreztem valamit. Pontosabban egy ismerős illatot, ami nem itt volt jellegzetes, hanem máshol, de most mégis. Körbepillantottam, csak óvatosan. Mintha csak arra lennék kíváncsi, hogy… hol lehet. Mert igazából az érdekelt.

My blood runs cold
I’m the devil you know