Igazából már egészen közel álltam ahhoz, hogy újból elküldjelek valahova máshova, hogy megkérjelek – kicsit nyomatékosabban – hogy mondjuk húzz a picsába. De azért valamilyen szinten udvariasan, mint ahogy azt egy vendéglátó teszi egy nemkívánatos vendéggel szemben. Csakhogy aztán előveszed a zacskót, a pirulákat és erre amúgy annyira nem számítottam, hogy hirtelen még jólnevelt is leszek a társaságodban, picit elfelejtem – jó, ez erős túlzás, inkább csak félreteszem – az ellenszenvem az irányodba.

Még azon sem akadok ki, amikor túlságosan közel tolod az arcod az enyémhez. Más esetben már rád mordultam volna, de most lekötnek a tabletták a tenyeremben, hogy mennyire hasonlítanak az enyémhez, hogy valószínűleg más számára fel sem tűnik az egész és most a haragom nem rád irányul, hanem újból az ismeretlen tettes felé.

Azért egy kicsit megköszörülöm a torkom, mert azért viselkedj már Moray, mi éppen utáljuk egymást szóval nem indokolt az ilyesfajta közelséged. Egy pillanatra elszakítom a tekintetem a tenyeremben heverő drogról amíg figyelem, ahogy visszaülsz a helyedre. Aztán kinyitod a szád. Bár ne tennéd.

- Nem hasznot akarok belőle, hanem elbeszélgetni azzal, aki ezt csinálja és sokkal egyszerűbb lenne megtalálni ha az ilyen információkat nem tartanád meg magadnak, Moray – mordulok fel majd visszasöpröm az anyagot a zacskóba, egyetlen szem kivételével, amit még megtartok magamnak. Amikor érte nyúlsz hagyom, hogy kivedd bár fogalmam sincs, hogy Te mit kezdenél most vele, valószínűleg ugyanolyannak látod, mint azt amit én csinálok.

- Persze, hogy ismersz – morgom az orrom alatt aztán megrántod a vállad, nekem meg le kell hunynom a szemem, mert megint kezdesz olyan flegma lenni, hogy tényleg nagyon nehezen fogom magam vissza, de muszáj. Muszáj most félretenni mindent, csak tudjuk le az egész ügyet, ha együtt akkor … hát faszom, egy pár órát csak kibírunk a másik társaságában, nem?

- Ugyan, milyen ellenszenvről beszélsz – gúnyosan rád mosolygok majd felsóhajtok – Ez itt – bökök a fejemmel a zacskók felé – fontosabb, szóval valahogy csak megleszünk – vonom meg a vállam én is olyan leszarom stílusban, mint ahogy azt az előbb te csináltad.

- Vannak hátul, gyere – intek egyet mire a bejárati ajtó zárja egy éles kattanással csúszik a helyére, nem igazán szeretném, ha most bárki is hívatlanul beállítana. Elég voltál te meg a random látogatásod – Mimi nemrég nyalta fel az egész pultot és nem akarom visszarendelni még egyszer – útközben a raktár felé még felkapok egy üveg piát, mert ki tudja, lehet szükség lesz rá aztán nem is figyelem, hogy követsz-e mert valószínűleg amúgy is tudod a járást. A legnagyobb bosszúságomra.

Ne tévesszenek meg a sűrű szempillák mögötti zöld szemek, vagy az aranyos barna fürtök. Esmond tapasztalt warlock, és a fiatal kora ellenére tapasztalt fejvadász is. Még ha ez utóbbira nem is büszke, most kapóra jön neki minden tényező. Hisz hiába tartod ügyesen az álarcot azon a szemtelenül jóképű – amit tekintve, hogy mennyire pökhendi vagy, nyilván tudsz magadról – arcodon, a testbeszédet mindent elárul. Amíg te a pultra vetett kis zacskót figyeled, ő a te vonásaidat vizslatja. A meglepően udvarias kérdésedre pedig azzal adja meg az igenlő választ, hogy elhúzza a pirulák mellől a kezét.

Eddig a pontig ő nagyon szépen viselkedett. Mármint azt leszámítva, amilyen stílussal egyébként érkezett. De leült szépen, elfogadta a vizet, hozott neked tabikat, nincs probléma. Neked volt problémád vele eleve, ok nélkül. Most viszont ad rá okot is, ahogy elemelkedik a bárszékről, és konkrétan az aurádba mászva dugja át a fejét a pult felett, hogy ő is alaposan a tenyeredbe pillantson. Mintha egyáltalán bármit láthatna a drogon, amit te nem látsz. Fele annyit sem. Hamarosan észreveszi magát, és visszaereszkedik a hátsójával oda, ahova való. Nagyot sóhajt.

- Lényegtelen, abból nem lesz hasznod. – Vagyis megtartja magának az információt. Esze ágában sincs megosztania veled, hogy a legjobb barátja kabátzsebéből szedte ki. Nem ismer téged igazán és nem akarja megkockáztatni, hogy rászállj Francora. Egyébként is, tényleg haszontalannak gondolja azt, hogy honnan szerezte a bogyókat. Az együttműködés szikráját azonban örömmel látja a csini szemeidben. Ettől függetlenül ide-oda húzgálja a száját, gondolkodik. Küldje üdvözletét Titkónak és hagyjon magadra a problémával? Moray-hoz képest túl nagy az igazságérzete. Tudna, de nem szeretne holnap reggel úgy a tükörbe nézni, hogy egyel több faszfej – vagy jó eséllyel banda – gazdagodik a városban és megússzák, te meg kezdj vele valamit.
- Jól van. – Ezt nem is neked mondja, inkább csak magának jegyzi meg, ahogy a piruláért nyúl és kiveszi az ujjaid közül, hacsak nem ragaszkodsz hozzá vaskarommal. – Ismerek néhány komolyabb követővarázslatot. – Ámen, fejvadász klán. – Nyitott vagyok az együttműködésre, ha félre tudod tenni az ellenszenved. Ha nem, hát… – A mondat végét letudja egy fellengzős vállrándítással, amit részéről annak könyvelsz el, aminek szeretnél. Ő kész kisétálni innen és tovább kutatni a valódi bűnös után, ha veled nincs több dolga, de tudja ő is, hogy mindketten jobban járnátok, ha összedolgoztok.
- Vannak cuccaid, – mármint varázslathoz, gyertya etcetera – meg egy D.C. térképed? – Meg merne rá esküdni, hogy egyszer látott egyet bekeretezve a raktárban vagy valamelyik hátsóirodában, csak úgy dísznek kibaszva a falra, de inkább nem esküdözöne, ha lehet, csak rád bízná a dolgot. Elvégre te vagy ’’itthon’’.

Láthatóan nem vagy különösebben vevő a harcra, amit most épp szájkaratéval kívánok letudni. Semmi csípős megjegyzés az olvasási képességeid hiányára, semmi visszaszólás. Ez pedig kicsit el is veszi a kedvem a köcsögöléstől - mert valóban igaz, hogy ha teljes mértékben figyelmen kívül hagyják a kötekedést, akkor az már annyira nem is szórakoztató - de persze nem annyira veszed el a kedvem, hogy kedves legyek.
- Jézusom, ácsi - hogyne lenne közöd hozzá? Gondolatban megpróbálom felidézni, hogy nekünk milyen közös ügyünk lehetne, ami személyesen érintene engem is. A drogügyleteidet eddig Titannal intézted - meg ha jól tudom mást is, de ebbe most annyira ne is menjünk bele - szóval ha valami problémád adódna, azt elsősorban vele kellene megbeszélned. Tudtommal nem beszéltünk még egy-két szónál többet, nem kértél tőlem személy szerint semmit, ahogy én se kértem tőled. Talán Niához van köze? Itt egy kicsit mérges leszek, mert ha egy ujjal is hozzáértél a húgomhoz, akkor tényleg kénytelen leszek rávenni, hogy mondjuk belefulladj abba a pohár vízbe, amit most kapsz.
Amit legalább elfogadsz, szóval nekidőlök a pultnak, összefonom a karjaimat a mellkasomon és figyellek, ahogy iszol. Az ellenszenv pedig szépen lassal elterül az arcomon. Sose tudnálak kedvelni, Moray.

Aztán előveszed a kis zacskót, a pirulákkal - amik megtévesztésig hasonlítanak az én piruláimra - és a szemöldököm a magasba szalad. Hát végre eljutottunk oda, hogy valaki - a fenébe és ez a valaki pont Te vagy - képes szerezni abból, amit úgy adnak el az utcákon, mintha Fairy Dust termék lenne. Igyekszem nem annyira lelkesnek tűnni, mint amilyen hirtelen leszek és tök higgadtan előre dőlni, megtámaszkodni a pulton majd hosszasan kifújni a levegőt.

- Az én piruláimtól nem esik bántódása senkinek - szűröm a fogaim között még mindig a zacskót nézve - Mármint olyan nem, amiről ne tudnék én is meg az is, aki épp használja - a zacskóért nyúlok - Szabad? - a fenébe is az úri neveltetéssel, pont Tőled nem kérnék amúgy engedélyt, de az ilyenek azért mégiscsak belém vannak nevelve pisis korom óta - Valaki hamisítja a piruláimat - jegyzem meg, majd ha engedélyt adtál már ki is bontom a zacskót és a kezembe hullanak a tabletták  - Még egyet se sikerült szereznünk, fogalmam sincs, hogy ki terjeszti.

A mutató és hüvelykujjam közé csippentem a rózsaszín mérget és úgy tanulmányozom. Kinézetre sikerült tökéletesre alkotnia a másolónak. Felmordulok.
- Honnan van? - most végre rád nézek és láthatod, hogy innentől kezdve a Te ügyed az én ügyem, hogy most a csodálatos kapcsolatunkban eljutottunk arra a pontra, hogy az érdekeink azonosak. És bármennyire szeretek neked keresztbe tenni, most kénytelen leszek veled együtt dolgozni. Legalábbis addig amíg utána nem járunk ennek itt.

- Már hogy a picsába ne lenne közöm hozzá! – Tudom én is, hogy így nem fogok sokra menni. És ez a stílus nem is jellemző rám. Mindig képes vagyok a körülményekhez mérten hideg fejjel gondolkodni és cselekedni. De Millerék a tyúkszemem. Náluk – és közülük is Franconál – senki és semmi nem fontosabb számomra. Az utóbbi idők feszült eseményeire pedig a mostani tette fel a pontot, hogy a legjobb barátom ennyire berosszul Zubkov szaros piruláitól.
Én azért jóval kezesebb vagyok, mint amilyennek most kinézek. Ezért hiába robban le látszólag a fejem mindjárt a helyéről, amikor a nálam néhány évvel idősebb srác egy üveg ásványvízzel kínál, helyet foglalok a vele szemben lévő bárszéken és elfogadom az italt. Kibaszott ásványvíz, de legalább márkás.
Sosem értettem igazán, hogy miért rühell ennyire, de eddig a napig nem is kifejezetten érdekelt. Nem csak Titannal vagyok jóban, de dolgoztam is már együtt velük néhány alkalommal, amikor szétdobtam a cuccukat egy-egy burzsuj környéki házibulin, ahol Franconak köszönhetően én is gyakran megfordultam. Okot mégsem adtam neki soha, hogy olyan ellenszenvvel forduljon felém, amit már többször is tapasztalhattam. Hacsak? Á, nem. Oakley hetero. Vagy hát tudtommal, de manapság ki tudja, meg legyünk őszinték: mit számít.
Lecsavarom a kupakot, iszom néhány kortyot, majd néhány másodpercnyi rágódás után előhúzok egy kis zacskót a zsebemből, amiben van még két pirula. Ezt Franco kabátjának a zsebéből szedtem ki, és nyilvánvalóan több volt benne, mint ez a kettő. Kellően ismerem ennek a faszfejnek a cuccait ahhoz, hogy tudjam, tőle származik. Én is fogyasztottam már. Amiről viszont nem tudok, hogy újonnan hamisítják, amivel neki is gondjai vannak, a kis tasakban pedig az utóbbi példányai találhatóak meg. Nem lehet hibáztatni. Megszólalásig hasonlítanak az eredetiekre, csak épp mágia nem itatja át őket, helyette undorító vegyületek.
- Ez itt a probléma. Nem az lenne a nyomorult kotyvalékaid lényege, hogy senki ne sérüljön meg? – Elsősorban nyilván nem, de nem így értem. Elméletileg jó abban, amit csinál. Eddig a cuccai is jók voltak, jobbak, mint a hétköznapi drogok. Épp úgy hatottak, mint teszem azt a molly, de biztonságosan és a mágikus lényekre is hasonlóan. És most!?

Az utolsó vendég már bő félórája lelépett, ahogy az utolsó táncos is. Titant még az este folyamán elvesztettem, Kocka pedig be se nézett valami kurva fontos elintéznivaló miatt. Jelenleg azonban kicsit sem zavart a tény, hogy egyedül kell zárnom. A megmaradt pirulákat a tökéletesre tisztított pulton rendeztem, szín és hatás szerint.  Mind az enyém, ma se sikerült egyetlen másolatot se szerezni, ami bosszant. Bosszant, mert minden felelősség rám hárul, mindenki - főleg Titan - engem vesz elő egy olyan dologért, amihez SEMMI közöm.

Mindezek mellé arról ne is beszéljünk, ami a boszorkányok között terjeng, a furcsa eltűnések és a tény, hogy Nina két napja nem válaszol egyetlen üzenetemre se... Sóhaj. Talán a századik vagy ezredik ami ma elhagyja a számat, de rögtön követi is a pohár meg a tonik keserű íze.  

Hatalmas elmélkedéseimből, melyek között most épp ott tartottam, hogy talán apám egyik ismerősének a segítségét kérhetném, hogy járjon utána bizonyos embereknek, akikről azt gondolom, hogy sárosak lehetnek a terjesztésben, az ránt ki, hogy valaki teljesen figyelmen kívül hagyja és leszarja a tényt, hogy zárva vagyunk.

Aztán meg jön az a furcsa, kellemetlen bizsergető érzés, amikor tudod, hogy ez a valaki olyan, akit a hátad közepére se kívánsz. Nem csak a farkasok érzik meg messziről, hogy ki jön. Az én sokadik boszorkány érzékem is most épp figyelmeztet, hogy ez most nem egy átlagos, eltévedt, még egy utolsó öltáncért betévedt lecsúszott alak lesz.

Az pedig, hogy ez a bátor idegen, aki jóval zárás után teszi ide be a lábát Te vagy meglep és ha még mutattam is volna hajlandóságot arra, hogy kiszolgáljak valakit - akár öltánccal, akár egy pohár piával - most teljes mértékben eltűnt. És nem, ezen még a tökéletesen szimmetrikus arcod sem segítene meg a szabálytalanul göndörödő fürtjeid sem.

- Moray - figyelem, ahogy úgy közeledsz felém, mint egy kibaszott bulldózer, leszámítva, hogy a testalkatod meg az egész megjelenésed inkább emlékeztet egy bepukkant tizenkét éves kisgyerekre, mint bulldózerre - Apád nem tanított meg olvasni? Segítek. Zárva vagyunk - mutatok a bejárat irányába, ami most neked inkább a kijáratot jelentené és nem nehéz kiolvasnod a szememből, a testtartásomból meg úgy körülbelül mindenből, hogy mennyire nem vagy szívesen látott vendég.

Ahelyett pedig, hogy vennéd a lapot és olyan sebességgel eltakarodnál innen, mint amivel bejöttél, képes vagy felhozni azt a témát, amivel tökéletesen az elevenembe találsz. Te szemét kis görcs.

- Először is semmi közöd hozzá, másodszor meg - itt a hatás kedvéért beleiszok a tonikomba mielőtt folytatnám, mert amúgy azért kicsit szórakoztat is, hogy ennyire fel vagy paprikázódva - kurvára semmi közöd hozzá és harmadszor - még ha lenne se mondanám el, mert minden vagy ami én nem lehetek, kibaszott tökéletes, vérbeli Moray . Ezt persze csak magamban teszem hozzá, mert közben felvont szemöldökkel figyellek és lehet kicsit kíváncsivá teszel, hogy mi az ami miatt képes vagy ilyenkor ideállítani - talán ha egy kicsit bővebben elmagyaráznád, hogy mi a probléma akkor segíthetek. Talán.  De addig is - itt előveszek egy poharat meg egy üveg Evian ásványvizet és eléd tolom a pulton - Hűtsd le magad mielőtt még felrobbansz és összemocskolod a báromat - mármint Titan bárját, de most mivel Ő nincs itt én meg igen, így ez a kis elszólás nem is annyira ferdítés. Közben azért ne hidd, hogy nem esik nehezemre visszafogni magam, hogy rávegyelek arra, hogy magadra öntsd azt a pohár vizet, szóval látod milyen kibaszott jófej vagyok? Te is igazán lehetnél annyira jófej, hogy két perc alatt elmondanád mi a bajod, hogy aztán közölhessem, hogy nem érdekel és mehessünk mindketten a dolgunkra.

Rettentően dühös vagyok, ami egyébként igen ritkán szoktam lenni, legalábbis ennyire, hogy már a felszínen is játszik. Nem vagyok egy forrongó természet, ezt mindenki tudja, viszont van az a pont, ahol betelik a pohár, ez pedig természetesen azon fog csattanni, aki az utolsókat csepegteti. A helyzet mentségére szóljon, hogy ha azt vesszük, Oakleynak külön pohara van a cseppeket illetően.
Sosem kedvelt igazán, aminek nem is tulajdonítottam nagy jelentőséget, hisz mindenki számára vannak azok az embertípusok, akiket egyszerűen képtelenek kedvelni. Meg hát nem is miatta jártam ide, hanem Titan miatt. Nem egyszer próbált keresztbe tenni az a pöcsfej. A legkisebb, hogy a múltkor a nyakamba boríttatta az egyik pincérnővel a legundorítóbb maradék piát. Jó, ráfoghatnánk, hogy megbotlott a lány, de felpillantva épp azzal az átható tekintettel találtam szemben magam a nem is olyan távoli pult túloldalán, amivel akkor, amikor egy órával előtte egy pasas próbálta meg lenyúlni a pénztárcámat. Kevesen tudják, de az akaratátvitelnek vannak bizonyos tünetei a célponton. Izzadás, magasabb pulzus, ÉS persze Oakley jelenléte. Nem vagyok hülye, de elengedtem. Nem is akartam igazán belemenni, csak úgy low-key adtam a tudtára, hogy nem most jöttem le a falvédőről, akármi is a baja, visszavehetne, amikor egy tudod kivel szórakozz morranással vágtam hozzá az öt dolcsit az utolsó sörömért.
Mostanra persze sejtem, hogy honnan fújt a szél. A Titannal való legutóbbi beszélgetésünk mondhatni igazán… felvilágosító volt. Mondjuk pont nem rám kellene féltékenynek lennie – már ha tényleg jók a sejtéseim – kezdve azzal, hogy ezer éve nem nyúltunk egymáshoz. Azt a dolgot még hagytam elmenni, na de ami sok, az sok.
Nincsenek rendben a dolgaink, nincs rendben Franco, erre az a hülye idióta mit csinál? Ha én nem szerzek neki cuccot, akkor szerez, hát nem is tudom honnan. Illetve épp ez az, hogy tudom. Oak szerzeményei aligha eltéveszthetők. Nem embereknek való, főleg nem olyanoknak, akik hében-hóban bulikban élnek ilyesmivel. Szerinted milyen érzés volt arra a telefonra kelni a szüleitől, hogy kórházba került, még ha csak egy napra is? Főleg, hogy épp ’rosszban’ vagyunk és nem voltam ott. Szar. És mit csinál az ember, ha megérmül? Dühössé válik. Borzalmasan. Mert az ösztöneinkben van, hogy legjobb védekezés a támadás, nem igaz?
És ezen a ponton lett elegem, amikor letettem a telefont. Fogtam a dzsekim, fogtam a kulcsaimat és elindultam a bárba, ahol ha jól emlékszem ilyenkor - reggel, zárás után csupán néhány órával – rajta kívül aligha van ott valaki. Megérkezve, egyrészt nem esik nehezemre bejutni sehova, másrészt meg tudom a járást, szóval meg sem állok, amíg meg nem találom Oakleyt. Szerencsére belefutok a bárpultnál. Gondolom ő sem rám számított így szombat reggel. Köszönés helyett konkrétan kirobbantom előle a szépen – és gondolom szám szerint – odakészített tablettákat. Annyira szeretném átvetni magam a pulton és jól bemosni neki egyet, mint a filmekben, de sajnos totál nem az a típus vagyok, úgyhogy csak satuféket nyomok a bárszékek előtt és rámeredek.
- Nem úgy volt, hogy azokat a szarokat nem embereknek adjátok el? – Most nyilván valami speckóbb cuccra gondolok. És neked is jó reggelt.