Hogyan szerezzük vissza az elvesztett varázserőnket? Gyakori kérdések? Nem, ezt inkább hagyjuk! (Bár a Google preview-jából már kiderül, hogy le kéne hozzá szopnom a válaszadót, és ha az a bizonyos válaszadó nem maga Merlin, akkor kurvára kétlem, hogy ennek bármi értelme lenne!) A Redditre fel se merek nézni, mert nem éppen iskolai lövöldözésre recskázó trolloktól szeretném megtudni, hogy hogyan legyen belőlem jó boszorkány. Feltévedek a Quorára, de leginkább csak wiccák írnak, néhányan New Yorkból fikáznak minket, washingtoniakat, mintha egyáltalán bármi közünk is lenne egymáshoz, meg van néhány agybeteg, akik már kecskét is áldoztak, és megitták a vizeletét – pfuj? –, de ennek ellenére sem kaptak olyan jellegű erőt, mint amilyennel „állítólag” mi bírunk. De ez az, bazmeg, hogy én nemcsak „állítólag” bírtam vele, hanem TÖKRE hatalmas boszorkány voltam – és milyen nemes célokra is használtam az erőmet, AHH –, és most nem vagyok semmi. Csak szar barát, legfeljebb. Aztán a Google negyedik oldalán – ahová általában már sosem merészkedik senki – mintha végre találnék valamit, reflexből nyitom meg az oldalt, még a négy felugró ablak sem riaszt el – pedig talán kellene? –, és már éppen vennék egy nagy , reszketeg levegőt, mint a filmekben szokás az ehhez hasonló, sorsdöntő pillanatokban, amikor egyszer csak megérzem azt a végtelenül ismerős eper- és vaníliaillatot, és ahogy felpillantok, majdnem lefordulok a székből ijedtem. Ami, asszem, nem a legmegfelelőbb reakció, amikor az ember a legjobb barátnőjével találkozik, ugye? Persze, a majdnem lefordulással egy időben lekúrok két könyvek az asztal széléről, valaki klisésen rám pisszeg – ó, baszódj már meg, Brad! –, és hát csak akkor nem fordulsz felém szerintem, ha nem vagy süket, szóval teljesen ártatlanul odaintegetek neked, mert láthatatlanná úgysem fogok válni, aztán a hónom alá kapom a laptopomat, a könyveket és a táskámat IS, és elindulok kifelé, nehogy megzavarjuk a gyökér Bradet, miközben pornót néz a könyvtár gépein. – Menjünk ki a parkba, jó? – Vetem fel csendesen, de igazából nem igazán várok a válaszodra, hanem még félig beléd is karolok – elgondolkodhattok, persze, hogy melyik kezem szabad még ehhez, DE MEGOLDOM, OKS? –, és vonszollak magammal, akár tetszik, akár nem.
Egy hete nem beszéltem senkivel. Landonnal se nagyon, vele inkább csak nyögtem, de szót nem váltottunk, pedig ő ott sem volt a háborúban. Blaze nem kerül, de valahogy mindig csak elmegyünk egymás mellett, Hudson pedig szokásához híven fúj rám az egyik sarokból. Te pedig… te pedig egyszerűen csak felénk sem nézel. Mintha megszüntünk volna létezni a számodra. Lol, mondjuk folyamatosan dolgozik bennem a kisördög, és győzköd, hogy Hudson meg Te titokban azért csak-csak összejártok, de próbálok nem hallgatni rá. Mack, mégiscsak te vagy a legjobb barátom, nem hagyhatom egy ilyen dolog közénk álljon. Sutba kell dobnom a büszkeségemet ha azt akarom, hogy te meg én újra úgy legyünk, mint régen.
Elővettem a legjobb tudásom, és sütöttem neked egy kibaszott barackos pitét. Csipkés széllel meg minden. Nem ígérem, hogy olyan finom lesz, mint amiket régen ettünk, de eskü megközelíti. Kérlek, csak most ne basszuk el. Hudsont már elveszítettem, téged nem akarlak. Egyenletesen lépkedek az egyetemi könyvtár felé. Szeretnék kivenni pár könyvet ami kell az egyik beadandóhoz, és hé, miért is ne lehetne a kellemeset a hasznossal? Egyik karomon a púderszínű táskám lóg, a másik kezemben a pitécskédet tartom gondosan. A lábammal lököm be a könyvtár hatalmas ajtaját, és belépek. Mindenhonnan megszeppent arcok bámulnak rám, mintha még sosem láttak volna szép nőt. A pulthoz lépdelek, leteszem a pitét, és a hajamat csavargatva várok az öreg, mindenhol ráncos könyvtárosnőre.
Mit is mondhatnék neked Mack? Az tuti, hogy nem fogok bocsánatot kérni. Nincs az az Isten sem ezen, sem bármelyik másik világon, hiszen hé’ nem én mentem rá a te volt palidra. És igazándiból Blazenél sem próbálkoztam be, csak elragadott a hév, meg a mittudoménhogymicsoda. Na! Nem hibáztathatsz engem.
words ❖ little party ❖ note: remélem jó lesz mackiecica <3 ❖