the first warning

Flavia & Scott

Sokáig szüntelenek voltak a fejfájások. A fájdalomcsillapítót úgy fogyasztottam, mint más a cukorkát. Előfordult a mellékletben megjelölt megengedettnél többet voltam kénytelen bevenni az elviselhetetlen érzés részleges elnyomásához. A hónapok előre haladtával sokat javult a helyzet, az önkéntes izolációból könnyebben léptem ki, amit szerencsére minden ismerősöm a támadással kötött egybe, mit sem sejtve a háttérben húzódó valódi okról. Több, mint megterhelő közvetlenül érezni az aggodalmukat, a sajátomon kívül elviselni az övékét is, elhatárolódni az egyik másodpercről a másikra végbemenő hangulatváltozásaiktól, elkülöníteni a frusztrációjukat a sajátomtól, együttesen kezelni az ellentétes pólusú érzelmeiket. A segítség, pedig csak később érkezett válaszokkal enyhíteni az értetlenségen.
Jelenleg napi négyre csökkent a gyógyszer száma és a mai harmadiknál járok, amit egy mások szájíze szerint biztosan túlcukrozott kávéval kísérek le még az autóban ülve. A házuk előtt vagyok. Szándékosan olyan időpontot választottam, amikor Mario munkában van és Flavia magára marad a kislánnyal annak feltételezésével; nem mennek sehova. Ha mennének is, ez nem az a nap lesz.
A még meleg italt gyorsan lehajtom és elhajolok az anyósülésen pihenő plüss nyúlért, mielőtt kiszállnék a járműből. Óhatatlanul is meghúzódik egy bizonyos mértékű kompenzálási vágy az ajándékozás mögött, tisztában vagyok vele. A férje jelenléte nélkül támadom le idézőjelesen és sajnos magam sem tudom mennyire leszek képes magamhoz hűen higgadtan vezetni a beszélgetést, tálalni az erős aggályaimat a bizonyosan felmerülő kérdéseinek megválaszolásával egyetemben. Ki nem állhatom a kialakult helyzetet. A sajátomat, ahogy az érem egyik fele előnyhöz juttat, míg a másik jókora pofonnal sújt és az övékét, mert képtelen vagyok hosszú távon elképzelni a mostani idillt. Akarnám bármennyire is, hogy ne változzon. Ez, pedig bosszant. Méghozzá nagy mértékben.
A termoszt a pohártartóban hagyom, a tapsifülessel a kezemben indulok meg a bejárati ajtó felé és a csengő megnyomása helyett tárcsázni kezdek. A közeli ablakon kémlelek be a csörrenések ideje alatt, hátha eközben észrevesz vagy észreveszem őt és két hangosan ökölkoppanással jelzem merre figyeljen. A lányuk miatt sose használom a csengőt, a telefon egy szelídebb megoldás a házban lakók értesítésére, hogy valaki a lábtörlő előtt várakozik rájuk. Ezúttal váratlanul felbukkanva.

◉